A hanghordozók rövid története
Amióta ember az ember, életünk összefonódik a énekléssel és a zenével. A beszéd kialakulása után lassacskán az ember rájött, hogy dallamosan is ki tudja ejteni a szavakat, és kifejlődött az ének.
Amióta ember az ember, életünk összefonódik a énekléssel és a zenével. A beszéd kialakulása után lassacskán az ember rájött, hogy dallamosan is ki tudja ejteni a szavakat, és kifejlődött az ének.
Ha az ember az olimpia szót hallja, azonnal az jut eszébe, hogy sok ember sportol a világ minden tájáról, viszik a lángot, és négy évente mindenki ezt nézi a TV-ben. Aztán második gondolatként talán beugrik a paralimpia, ahol mozgássérült és egy-egy sportágban értelmileg akadályozott sportolókat láthatunk versenyezni.
Csapatparancsnokként, csapatvezetőként ismerős lehet számodra az állapotfelmérés szó, de ha mégsem hallottál volna róla, ez egy kérdőív, melyet a szövetség vezetősége állít össze, és olyan témákra, információkra fókuszál, amelyek fontosak a szövetség fejlődése szempontjából.
Amikor Isten leült és elgondolkodott, hogy milyen is legyen ez a földkerekség, akkor találta ki a nyarat, benne a cserkésztáborokkal. Talán arra is gondolt, amikor a hűs szellőt teremtette, hogy megsimogatja vele majd a naptól és játékos kacajtól megfáradt cserkészarcokat.
A festészet évszázadok óta életünk részét képezi. Nemcsak élvezetes, hanem mentálisan és egészségügyileg is számos pozitív hatással bír.
„A növények a légköri oxigént 3000 év alatt „megújítják“. Milyen folyamatok indulnának be, ha valamilyen oknál fogva a növények rövid időn belül kipusztulnának?“ – áll a kérdés egy magyarországi 10-es biológia tankönyvben.
Tekintettel a jelenlegi járványügyi helyzetre, szerencsésnek érzem magam, hogy mégis eljuthattam külföldre. Bár munkaügyben, de minden adandó alkalmat kihasználok arra, hogy megismerjem a környezetem szépségeit, és hogy minél több időt töltsek a természetben. Mikor ezt a cikket olvassátok még mindig Finnországban tartózkodom.
Szövetségünk nagy százaléka „belenőtt” a cserkészetbe. Gyerekkoruntól éljük át ennek a csodavilágnak minden kalandját, szépségét, vidámságát és kihívását. El sem tudom képzelni, milyen lenne, ha most felnőtt fejjel találkoznék ezzel az életmóddal először.
Anyák napja alkalmából három cserkészanyukát kérdeztem a tapasztalataikról: Horváth Enikőt, Zalka Anitát és Zajíček Kingát. Szó lesz gyermeknevelési módszerekről, nehézségekről, és persze a cserkészet és az anyaság közös pontjairól is. A cikk nem csak anyukák számára tartalmaz tanulságos üzenetet.
György Kr. u. 4. század legelején, Diocletianus császár uralkodása idején a keresztényüldözés során halt vértanúhalált. Kiváló kardforgató képességének és más tulajdonságainak is köszönhetően hamar magas pozícióba jutott, ám amikor a császár a keresztényeket üldözni kezdte, lemondott hivataláról, és a császár ellen fordult.
Április 22. – A Föld napja, és ezen a napon egyre több felnőtt és gyerek igyekszik tenni a Föld megóvásáért világszerte. Csatlakozz hozzájuk te is, és tegyük szebbé együtt ezt a helyet!
51. alkalommal emlékezünk meg a Földről április 22-én. Ez a mondatszerkezet azt sugallja, hogy már temethetjük hőn szeretett bolygónkat, és hogy ezen a jeles napon arra emlékezünk vissza, milyen volt a bolygó füstölgő gyárkémények, kondenzcsík ötödöllők és túlhalászott tengerek nélkül.