Cserkésznapló Amerikából, ötödik rész: Az utolsó kalandok
Meghirdették a 2023-as K-med USA tanulmányi ösztöndíjat, amelynek jelentkezési határideje február 1.
A Merriam-Webster Kiadó minden évben közzéteszi azt a szót, amelyet az emberek a leggyakrabban keresnek fel a szótárában.
Nekem a hideg víz nem szokott problémát okozni pl.: úszásnál, vagy belemenni nyáron a hideg folyóba, de akkor sem tudtam elképzelni, hogy majd egykor én is azok közé az emberek közé fogok tartozni, akik a jéghideg vízben, jegesmedvéket megirigylő módon tudnak megmártózni.
Mint minden nyáron, idén is sokadszorra a Magas-Tátrában töltöttünk jó pár napot. Minden alkalommal úgy építjük fel a programot, hogy legyen egy fő túrázás, valamint felkészítő és levezető túra is.
Most egy napot írok le, mely nagyon közel áll a valósághoz is, de azért egy kicsi képzeletet, vágyat is belecsempésztem. A napomat egy „Jó reggelt Istenem, köszönöm ezt az új napot”- tal kezdem, majd nyújtózom egyet.
A cserkészet egyik legnagyobb alappillére a vallás, éppen ezért a legtöbb vallási ünnepet mindnyájan ünnepeljük. Természetesen ezek közül a karácsony biztosan az, amely minden egyes cserkészcsapat eseménynaptárában szerepel.
Adventkor sok az inger. Ez az időszak ellentmondása, a kint és bent, az otthoni csend és a plázák ünnepi fényében hirdetett fogyasztás.
Szerettünk volna személyesen is megszólalni a cikkeink mögül, ezért hoztunk nektek pár ünnepi kedves emléket, üzenetet, jó tanácsot.
Történelmi időket élünk. Változás van a világban. Úgy reméltük, végre világjárvány-mentes és ezzel békés lesz a karácsonyunk. Helyette - sőt talán még azt is mondhatnánk mellette - háború és válság kopogtat.
A karácsonyi rutint szokásaink alkotják. A szokás szóról valakinek elsőre a saját napi rutinja ugrik be, valakinek a hagyományok, míg valakinek lehet éppen a népszokások jutnak először eszébe. Az ünnepekhez kapcsolódóan is lehetnek eltérő szokásaink. Lehet, hogy az ünnep ugyanaz, de ettől függetlenül mindenki ünnepelheti teljesen különbözőképpen.