Sütő Zsuzsanna

kalóz

Mondókás nap

Jó reggelt gyerekek! Ma a ti napotok van, hiszen június 1-én ünnepeljük a Gyereknapot! Legyen ez egy mesés kaland, megtűzdelve sok-sok mondókával!

kcsk

Kürti Cserkészszülők Klubja

Szövetségünk nagy százaléka „belenőtt” a cserkészetbe. Gyerekkoruntól éljük át ennek a csodavilágnak minden kalandját, szépségét, vidámságát és kihívását. El sem tudom képzelni, milyen lenne, ha most felnőtt fejjel találkoznék ezzel az életmóddal először.

kisjézus

Az éjféli mise története

Szenteste. Az ajándékok körül ülünk a családommal, gumicukrot eszünk a fáról, tömény boldogságillat van. / A nagymamám ajtaja előtt állunk, minden gyerek hosszan megnyomta már a csengőt, rázendítünk a „Mennyből az angyal-ra”, mama mosolyogva nyit ajtót.

puzzle

Vadakat terelő juhász

Jaj, én kiskoromban mindig énekesnő akartam lenni! Tíz éves koromban a TV előtt rongyosra zengtem az All I want for Christmas-t az „Igazából szerelem” című filmből. Édesanyám szerint iszonyú sokat daloltam, szinte mindig, de legfőképp a cserkésztáborok után. Ő szerette, a bátyáim kevésbé.

cini.jpg

Kézmosó dal

Testünkre és egészségünkre úgy vigyázhatunk a legjobban, ha figyelünk a tisztaságra. A mai világban különösen nagy hangsúlyt kell fektetnünk a kézmosásra. Sokszor és jól kell kezet mosni! Szerencsére van egy szuper kis dalocska, amit közben énekelhetünk.

Ádámka Csabi

Csabi

A kürti cserkészek, családtagok és barátok fejében hetek óta zakatol ez a név. Hol erősebben, hol gyengébben tör ránk az általa okozott érzés. Van, hogy mosolyt csal az arcunkra, van, hogy könnyet a szemünkbe. Csabi. Csabi. Csabi.

piffpuff

Az erdélyi csoda

Böjte Csaba neve biztos nem ismeretlen senkinek. Ő az az ember, aki létrehozta a Dévai Szent Ferenc Alapítványt, felkarolta az erdélyi rászoruló gyermekeket, szállást és ételt adott nekik, és ma már többezer gyerkőc melegedik különféle otthonokban szerteszét Erdélyben.

autizmus2

Autizmussal élő gyermek az őrsben

Az autizmus egy olyan fejlődési zavar, amely minden esetben 3 területet érint: szociális készségek kialakulását, a kommunikációt, illetve a rugalmas gondolkodást, rugalmas viselkedés-szervezést. Rengeteg fajtája van, a tudomány pedig még máig nem tudja pontosan, mi okból alakul ki.

Mindnehol

Mindenhol (is)

A világon körülbelül 25-40 millió cserkész él. Ez a szám, mint látjátok, elég flexibilis, de szerintem értjük, miért. Ez a rengeteg cserkész a világ 216 országában szétszóródva tevékenykedik, neveli a gyerekeket, teszi a jót. Elég sokan vagyunk, és ha most nem jutna eszedbe hirtelen a 4. cserkésztörvény, elárulom, arról szól, hogy mi mindannyian testvérek vagyunk.

Eurotrip

Eurotrip

A legtöbb fiatal életében eljön az a szakasz, amikor mehetnékje támad. Sokszor spontán ötlettől vezérelve, sokszor többhónapos szervezgetést követően, de az élmény mindig magával ragadó és mindig hatással van ránk – vagy így, vagy úgy.

Gyógyszer helyett gyógynövény

Gyógyszer helyett gyógynövény

Mindennapjainkban már megszokásunkká vált, hogy mikor ledönt lábunkról egy betegség, fejfájás, rosszullét, azonnal nyúlunk a gyógyszeres dobozhoz vagy VMD-hez. Olykor ott motoszkál a fejünk hátsó zugában, hogy biztos van más megoldás is, de valljuk be, ez a legegyszerűbb.