- Így jutottam ki Amerikába cserkészként
2020-ban, még a Covid idők előtt volt egy nehezebb időszak az életemben, megint azt éreztem, hogy jó lenne kiszakadni innen egy kicsit. 2018-ban is éreztem már ilyet, akkor végül tettem ellene, és egy nyarat Dél-Amerikában töltöttem. Mikor ez a gondolat újra megfogalmazódott a fejemben, hirtelen, mint egy mesében, megláttam a cserkészszövetségünk legújabb hírlevelét, ahol láttam, hogy megnyitották a Kárpát-medencei USA tanulmányi útra való jelentkezést.
Ennek az ösztöndíjnak az a célja, hogy magyarországi és külhoni magyar cserkészek utazhassanak ki az amerikai magyar cserkészekhez egy nyárra, segítsék a munkájukat, tapasztalatot cseréljenek. A 2020-as nyaram üresnek ígérkezett - egy cserkész életében ez azt jelenti, hogy nem 3, hanem csak 2 táborba kellett volna mennem - ezért azonnal kaptam az alkalmon, és bejelentkeztem. Annyira lelkes voltam, vágytam a környezetváltozásra, kicsit elszabadulni a megszokottól. Aztán jött a Covid, és mindez törlődött. 2021-ben még mindig nem lehetett biztonságosan kiutazni. Így alakult, hogy két évnyi várakozás után végül idén jutottam el ide, az USA-ba. Ez a nyár már nem volt olyan ideális, mint a két évvel ezelőtti, meg kellett oldanom a Kiscserkész Őrsvezetőképző Tábor szervezésének levezénylését, keresni táborparancsnokot helyettem, de hála Istennek sikerült, és így ezt a posztot már Princetone-ból írhatom Nektek. (Persze az biztos, hogy a KCSŐV alatt gyomorgörccsel fogom várni az infókat, mi van velük odahaza.)
A búcsú most nem volt annyira nehéz, mint 5 éve. Még mindig nem érzem, hogy egész nyáron nem leszek otthon. A kolumbiai úthoz képest ez üdítő változás, az azért elég megterhelő volt lelkileg. Nem tudom ez azért van-e, mert már volt egy ilyen nagyobb utam, vagy mert kevesebb embertől kellett elbúcsúznom, vagy mert ez egy teljesen megszervezett utazás, ahol vártak, ahol vigyáznak rám, ahol mindig valaki figyel rám. Kolumbiába úgy mentünk, mint egy nagy ismeretlenbe. Persze a cserkész múlt is rengeteget segít ezekben, hiszen ha belegondolsz, kb. a fél nyaradat minden évben távol töltöd az otthonodtól a táborok miatt.
Szerencsére, ennek az útnak sem kellett egyedül nekivágnom. Az ösztöndíjra összesen 7 ember jelentkezhet minden évben:
1 Magyarországról, 1 Felvidékről, 1 Erdélyből, 1 Vajdaságból, 1 Kárpátaljáról, illetve 1 egészségügyi szakember és 1 médiás. Az utóbbi két ösztöndíjnak köszönhetően lehet olyan, hogy egy szövetségből egyszerre 2 ember is utazhat egy évben.
Ennyien szinte sosem szoktak összejönni, 4 ösztöndíjas szokott lenni az átlag. Viszont idén úgy alakult hogy csak én és egy magyarországi cserkész jelentkezett. Így hát Árpáddal ketten vágtunk neki az útnak, amit nem bánunk, hiszen így nem kell sok emberhez igazodnunk, de mégsem vagyunk egyedül.
Persze van egy olyan félelmünk, hogy annyit leszünk együtt a nyáron, hogy a végére már kiborulunk egymástól :) De megegyeztünk, hogy a lényeg a jó kommunikáció, a másik igényeinek tiszteletben tartása, az énidők beiktatása. Eddig úgy tűnik, működik,
Az út nekem szinte rövidnek tűnt. Kicsivel több mint egy óra Münchenig, ott egy alapos rohanás, mert késve indultunk és alig értük el a másik gépet, aztán már csak röpke 9 óra New Yorkig. Nekem az két film meg egy kis alvás volt. Lehet, hogy csak a múltkori 2 napos utazás miatt tűnt most ez rövidnek.
Az első napunkon újra egy kis értékes csomagnak éreztem magam. Az ösztöndíj ottani felelőse, Pigniczky Eszti már előre megtervezett mindent a nyarunkban, rengeteg cserkésztestvért mozgósított. Marian eljött értünk a reptérre, elvitt New Brunswickbe, ahová épp velünk együtt megérkezett Éva, akinek Marian átadott minket, majd eljöttünk hozzá a princeton-i otthonába. Azóta itt vagyunk, élvezzük Éva csodás vendégszeretetét. Körbejártuk Princeton-t, ami valójában csak a hatalmas és gyönyörű egyetem plusz a körítés. Felemelő volt az egyetem területén bóklászni tudván, hogy mennyi híres, okos, nagy ember tanult/tanított itt. Leghíresebb közülük Albert Einstein, aki itt élte utolsó éveit, itt is hunyt el, illetve magyarként büszkék lehetünk Neumann Jánosra is, aki szintén itt tanított. Már vége a szemeszternek, így csak néhány bóklászó fiatalt láttunk a campuson, de szívesen megnézném a szeptemberi, nyüzsgő egyetemet is. Ez viszont idén biztos nem fog bekövetkezni, de rengeteg minden fog érte kárpótolni, abban biztos vagyok.
Princeton egyébként New Jersey része, ami egyszerűen csodálatos. Garden state-nek is nevezik, és erre a névre maximálisan rászolgált. Hatalmas fás, erdős területek, köztük meg-meg bújva azok a tipikus, amerikai faházak verandával, hintaszékkel, amerikai zászlóval. Igazi nyugodt, csendes, kertvárosi részek bújnak meg itt. Szinte hihetetlen elképzelni, hogy itt mellettünk már az óriási, zajos New York van.
Holnap meg is nézzük New Yorkot, elsőre csak így sétálgatva, felfedezve. Ha minden igaz, lesz még alkalmunk többször is eljutni oda a nyáron. New York után pedig indulunk a brunswick-i cserkésztáborba, arról is mesélek Nektek majd. Már nagyon izgatott vagyok, ma segítettünk pakolni a cserkészotthonban, már most sok új dolgot megtudtam az itteni cserkészkedésről. Igyekszem majd mindent elmesélni, de csak annyira részletesen, hogy kedvet kapjatok Ti is eljönni majd hozzájuk :)