Birkák és tüzesvizek nyomában – avagy milyen is volt az idei Bakancspróba?

Sütő Zsuzsanna | 2022. április 27.
Szövetségünk egyik legnépszerűbb rendezvényei közé tartozik a Bakancspróba, ahol az őrsök egy egésznapos túrán vesznek részt, melynek teljesítése közben különböző feladatokat kell véghez vinniük az egyes állomásokon.

Szövetségünk egyik legnépszerűbb rendezvényei közé tartozik a Bakancspróba, ahol az őrsök egy egésznapos túrán vesznek részt, melynek teljesítése közben különböző feladatokat kell véghez vinniük az egyes állomásokon. Idén ez az esemény Ipolyságon valósult meg, ahová az SZMCS 16 csapatából 24 őrs 170 cserkésze látogatott el. 

játék_Bakancspróba
(forrás: 27. sz. Szent Imre cserkészcsapat, Ipolyság)

Ez a Bakancspróba nemcsak amiatt volt különleges, mert a járvány miatt hosszú kihagyás után újra sikerült megszervezni, hanem azért is, mert a sági cserkészek idén egy rendhagyó módszerrel valósították meg a túrát. Az eddig megszokott lineáris menetet a szervezők újragondolták, és egy hatalmas játékteret készítettek el a résztvevőknek. A játéktérben 36 állomást helyeztek el, melyekből minél többet meg kellett oldaniuk az őrsöknek. Persze ez nem volt olyan egyszerű, hiszen az egyes feladatok megoldásáért fizetni kellett. Hol 2 bárányt, hol 2 vasat, sőt, volt ahol egy tüzesvizet is, amely a legnagyobb értékű nyersanyag volt. Ha sikerült megoldani a feladatot, akkor pedig még több nyersanyagot kaptak, amelyet a piactéren be tudtak váltani aranyra. Végül az a csapat nyert, aki a legtöbb aranyat gyűjtötte össze. Ezek pedig idén nem mások voltak mint (dobpergééés):

Kölyök kategóriában: 

  1. Pörgős pocik őrs (Kürt)
  2. Farkas őrs (Ipolyság)
  3. Foltos szalamandra őrs (Léva)

Suhanc kategóriában:

  1. Farkas őrs (Dél-Komárom)
  2. Megperzselt mókusok (Pozsony)
  3. Tétova tevék (Udvard)

Ezúton is nagy gratuláció a dobogósoknak és persze minden résztvevőnek!

Az esti szuper programok mellett – mint például a Just dance, bingó, teaház, társasjátékozás, party játékok és ismerkedős játék – volt egy kis időm megzargatni néhány résztvevőt, hogy meséljenek az élményeikről. 

Bakancspróba
(forrás: 27. sz. Szent Imre cserkészcsapat, Ipolyság)

A szőgyéni fiatalok először voltak Bakancspróbán. Marci, Dani, Oli és Ágoston így nyilatkoztak:

- Hogy tetszett ez a fajta túra, volt esetleg valamilyen taktikátok?

- Volt igen, megterveztük az elején, merre fogunk menni, és nagyjából sikerült is betartani ezt a tervet.

 

- Mennyi állomást tudtatok teljesíteni és melyik tetszett a legjobban?

- Tizenhármat tudtunk megnézni. A kedvenceink az állatlábnyomos, az autótolós és a súlybecslős állomások voltak.

- Egészében véve, hogy érzitek magatokat itt Ipolyságon?

- Nagyon tetszik itt, jók a programok.

- És szeretnétek valamit üzenni az újságon keresztül?

- Annyit, hogy hajrá Szőgyén, és hogy idén mi nyerjük a métabajnokságot!

A szőgyéni fiúknak ezután hagytam, hogy már a métabajnokság taktikáján morfondírozzanak, és át is ugrottam a következő csapathoz, akik történetesen a bősiek voltak. Zalán válaszolt nekem a kérdésekre, akinek ez már nem az első Bakancspróbája:

Hogy tetszett ez az új koncepció?

Érdekes volt, nagyon. Az elején kicsit káoszos, de miután rájöttünk, hogy hogyan is kéne az egészet csinálni, utána már ment.

- Mennyi állomást sikerült megcsinálni, és melyik tetszett a legjobban?

- Olyan 16-17 állomásra tudtunk eljutni, de nem tudok kedvencet választani közülük.

- Mértétek, mennyi kilométert tettetek meg?

- Kilométerben nem tudom, de körülbelül 20 000 lépés van a hátunk mögött.

Tekintve, hogy ennyi lépés után biztosan fáradt, és talán nem egy buzgó érdeklődő kérdéseire szeretne válaszolgatni, megköszöntem, hogy szánt rám néhány percet és már suhantam is tovább.  Öt apró, sárga nyakkendős lurkót szúrtam ki a tömegben, a sági Szirti sas őrsöt, név szerint Ákost, Bálintot, Levit, Petit és Gergőt, akiknek ez volt az első Bakancspróbás élményük:

Szirti Sasok_Ság
(forrás: 27. sz. Szent Imre cserkészcsapat, Ipolyság)

- Mióta vagytok cserkészek, mikor kaptátok meg a sárga nyakkendőt?

- 2021 nyarán kaptuk meg. (ezt az infót megelőzte egy kis vita, de végül sikerült megegyezni a 2021-ben 😊 – a szerk.megj) 

- Ez az első túrátok?

- Nem, a táborban voltunk már 24 órás túrán, akkor kint aludtunk éjjel is.

- Nahát, akkor azért van már tapasztalatotok. És most mennyi állomást tudtatok megcsinálni? Melyik volt a kedvenc állomásotok?

- Kilencet! Az tetszett, amikor meg kellett becsülni a tárgyak súlyát, és mikor számok alapján kellett egy könyvből kikeresni betűket. És tetszett nagyon a népdalos is, amikor össze voltak keverve a szavak és ki kellett találni, hogy melyik népdal az.

És azt is tudjátok, mennyi kilométert mentetek?

Többiek: - 10 vagy 13. 

Bálint: - 100!

- Bálint, te 100-nak érezted? Ilyen hosszúnak tűnt? Mennyire fáradtatok el?

- A legelején nagyon fáradtak voltunk, de aztán, mikor belejöttünk, akkor még a végén inkább mentünk volna tovább.

- És tetszett, jöttök jövőre is?

- Igen, tetszett nagyon, és jövünk biztos jövőre is. Idén egy őrstagunk nem tudott jönni sajnos, a Gábor.

- És üdvözlitek őt? Beleírom, hátha elolvassa majd a cikket.

- Igen, üdvözlünk Gáboooor!

- Jól van, reméljük elolvassa majd. 😊 Van olyan dolog, amit otthon felejtettetek és jövőre biztosan kéne? Leírjuk azt is, hogy következőre el ne felejtsétek!

- Igen, a párna!

- És ha jól tudom, a tegnapi ismerkedős játék óta keresitek a választ arra a kérdésre, hogy melyik csapatból van a Sajttal töltött pulykamell őrs, és hogy miért lett ez a nevük?

- Igen, az volt az egyik feladat, hogy keressük meg őket, de nem találjuk azóta se.

- Köszönöm szépen fiúk, ügyesek voltatok és ígérem, utánajárok ennek a titokzatos őrsnek!

Nos, akkor én ezennel megkérem a Cserkész kedves olvasóit, hogy ha esetleg van bármi információjuk a Sajttal töltött pulykamell őrsről, kérjük írják meg a cserkesz@szmcs.sk címre. Hálás köszönet a Szirti sas őrs nevében is!

Végezetül pedig a suhanc kategóriás sági lányokat szemeltem ki, ahogy éppen az esti programra várva üldögéltek a padon. Az Okos vadmacska őrs 5 éve van már együtt, viszont Bakancspróbára ez idáig még nem sikerült eljutniuk.

Okos vadmacska őrs, Ipolyság
(forrás: 27. sz. Szent Imre cserkészcsapat, Ipolyság)

- Nagyon elfáradtatok? Mennyi kilométert sétáltatok ma?

- Igen, eléggé elfáradtunk. Lemértük, és 21 kilométert tettünk meg ma.

- Az elég sok! Mennyi állomás fért ebbe bele és melyik volt a kedvencetek?

- Tizenegy állomáson voltunk. Tetszett a fordított piramis (műanyag poharakból és tányérokból kellett építeni a földre egy fordított piramist - a szerk. megj.), a škoda-tolás és a rovásírásos feladat is, nagyon egyszerű volt.

- Sokat készültetek a túrára?

- Nagyon sokat, rengeteget, csak pont azoknál az állomásoknál nem voltunk, amiket tanultunk. Például Bi-Pi életét megtanultunk kívülről, de az nem volt benne azokon az állomásokon, ahová mi eljutottunk.

- Mióta készültök rá? Minden őrsin ez volt a téma?

- Kb. két hónapja, de nem is az őrsiken, hanem inkább az iskolában a szünetekben és lyukas órákon tanultunk rá.

- És tetszett a túra, jöttök jövőre is?

- Tetszett, csak megterhelő volt, mert az Ipolyon csak két helyen lehetett átmenni, és ha nem volt pénzünk kenura, akkor 5-6 kilométert kellett mennünk. De jövünk jövőre is, és büszkék vagyunk a sági csapatra, amiért ezt így megszervezték!

- Ez biztos jól fog esni nekik, mikor olvassák. 😊 Végül már csak annyi kérdésem lenne, szeretnétek-e üzenni valakiknek most az újságon keresztül?

- Igen, 2 embernek is! Az egyik Hoffman Andor Újvárból, akivel együtt táboroztunk. Neki azt szeretnénk üzenni, hogy jöhetett volna Bakancspróbára és már várjuk, hogy újra találkozzunk vele. A másik pedig Krascsenits Lázár Bősről, vele pedig idén fogunk táborozni és üzenjük neki, hogy már nagyon várjuk a tábort!

A sok résztvevői vélemény után pedig már csak egy volt hátra: megkérdezni a szervezőket, mit gondolnak a rendezvényről. Kiss Réka, a Bakancspróba főszervezője mesélt nekem:

Nagyteremben a BPróbán
(forrás: 27. sz. Szent Imre cserkészcsapat, Ipolyság)

- Miért döntöttetek úgy, hogy az idei Bakancspróba rendhagyó lesz, nem pedig a lineáris stílusú túra?

- Amikor 2020-ban elkezdtük szervezni a IV. Bakancspróbát mi is a hagyományos lineáris stílusúra terveztünk mindent, más volt a keret, más volt az elképzelés. Ha 2021-ben valósult volna meg nálunk a rendezvény, akkor is mindent a 2020-as terveink alapján csinálunk. Viszont amikor idén újra eljött az idő, és elkezdtük a szervezést, már teljesen más terveink voltak. Az ötlet a csapatparancsnokunktól jött és amikor elmesélte nekünk, hogyan lehetne ezt másképp csinálni, mindenkinek megtetszett az ötlet. Szerintem az egész csapatunk nevében mondhatom, hogy szeretünk új dolgokat kipróbálni és ha van ötletünk, akkor szeretünk változtatni is. Persze, ezzel nagy kockázatot is vállaltunk, mivel a megszokottból kilépve nem tudhattuk, hogy a résztvevők mit reagálnak majd az új „koncepciónkra“.

- Milyen volt ennek a fajta túrának az összerakása logisztikailag, miben találtátok a legtöbb nehézséget?

- A legnagyobb logisztikai nehézség egyértelműen az volt, hogy a játékban ne alakulhasson ki egy úgynevezett zsákutca, amikor a játékosok nem tudnak tovább feladatokat nyitni, mert nincs megfelelő mennyiségű vagy fajtájú nyersanyaguk.

- Milyen visszajelzéseket kaptatok a jelentkezőktől? 

- Elmondhatom, hogy nagyon sok pozitív visszajelzést kapunk mindenre. Szerencsére az új koncepciónkat már a játék közben is pozitívan értékelték a résztvevők. Nagyon sok ötletet is kapunk, hogy hova fejleszthetjük még tovább az ötletünket és természetesen, építő jellegű kritikákat is. 

Sokan örültek nekik, hogy saját maguk állíthatták össze az útvonalukat, és nem egy megszokott útvonalon haladtak. Dícsérték a változatos feladatokat, a kenuzási lehetőségnek is sokan örültek.

- Az állomások tudásanyagának összerakásánál mire helyeztétek a hangsúlyt?

- Igyekeztünk változatos feladatokat összerakni, hogy a kisebbeknek és nagyobbaknak is kihívás legyen. Vegyesen volt cserkésztudás (pl: térképészet, tájékozódás, rovásírás, morze, gyógynövények), gyakorlati tudás (pl: csomók segítségével különböző tárgyak készítése, sátorállítás) és ügyességi (pl: kötélhúzás, almákból torony állítása, papírpoharak és papírtányérok segítségével fordított piramis állítása) feladatok is.

- Volt-e valamilyen kiemelkedő, legszebb élmény/pillanat a rendezvény során, amelyet kiemelnél?

- Nem is a hétvége alatt, hanem még a jelentkezésnél volt az első ilyen pillanat. A Covid miatt a szövetségben nagyon sok rendezvény elmaradt és nagyon izgultunk, hogy mennyi lesz a végső szám, hányan fognak jelentkezni a Bakancspróbára. Két lehetőséggel számoltunk:

1. a Covid miatt lehet épp elérjük majd a 100 jelentkezőt

2. a sok elmaradt rendezvény miatt 150 jelentkező lesz maximum.

A jelentkezés utolsó 3 napjában megduplázódott a jelentkezők száma és amikor április 10-én (vasárnap) éjfélkor lezártuk, meglepődtünk, hogy amíg péntek reggel csak 60-70 ember jelentkezett be, végül 170 embernek szervezünk rendezvényt.

A másik ilyen pillanat, pedig most van. Nagyon jó hallani a sok pozitív visszajelzést és nagyon boldogok vagyunk, hogy minden a terveink szerint alakult 😊.

- Milyen tapasztalatot, tanulságot osztanátok meg a következő Bakancspróbát szervező cserkészcsapattal?

- Én csak annyit mondanék, hogy merjenek eltérni a megszokottól, és ha van egy jó ötletük, akkor vágjanak bele bátran 😊.

Ezúton is köszönöm mindenkinek a beszélgetést. Reméljük, hogy sikerült egy kis betekintést adnunk Nektek az idei Bakancspróba szuper hangulatába. Biztatunk mindenkit, hogy jelentkezzen jövőre is, hiszen rengeteg élményt és barátot lehet szerezni. Persze, benne van a pakliban az is, hogy mindezek mellé még néhány vízhólyagot is szereztek, de azokért bőven kárpótolnak majd a kalandok!