Megújult vezetőképzési struktúra

Balogh Gábor | 2020. november 24.
A vezetőképző táboraink a csapatok visszajelzéseire és a tapasztalt tendenciákra válaszul újragondolták a VK táborok struktúráját, aminek következményeképp alakítottak az egyes képzéseken.

VK struktúra
(SZMCS)

Sajnálatos módon a vírushelyzetre való tekintettel idén nyáron nem tartottunk vezetőképző táborokat. Azonban megpróbáltam a kialakult kellemetlenséget az előnyünkre fordítani, mert bíztam benne, hogy legalább az egyes táborok képzői tudunk találkozni, hogy még jobban összeszokjunk, szórakozzunk és természetesen dolgozzunk. Elvonultunk 5 napra a Dunaközbe, hogy átgondoljuk a képzéseinket, javítsunk, újat alkossunk.

Két komolyabb változtatás előtt is állunk, amiről fontos, hogy tudjatok.

Segédőrsvezető-képző Tábor (SÖV)

Az elmúlt években egyre gyakoribb probléma volt a csapatokban, hogy a képesített segédőrsvezető nem tudott olyan mértékben segíteni az őrsvezetőnek, mint ahogy azt szerették volna a csapatok, vagy egyedül kényszerült őrsvezetésre. A jövő évi képzéstől kezdve a nevelési módszerünk alapszintű tudását, a NéMó 1. fokozatot adjuk át a jelölteknek, illetve igyekezni
fogunk több, vezetéssel kapcsolatos gyakorlatot is átadni a képzésre érkezőknek, hogy szeptemberben munkába állva támaszai lehessenek a vezetőknek, és ha épp arra kerül sor, képesek legyenek megtartani alap szinten egy őrsi gyűlést. Ez a változás tematikailag nagy változást igényel a Segédőrvezetői képzéstől, de a törzs elszánt, és rendületlenül dolgozik a képzésen.

Őrsvezetőképző Tábor (ŐV) és Kiscserkészvezető-képző Tábor (KCSVK) 

Régóta terítéken lévő téma, amit a 2020-as februári Közgyűlés kérése csak tovább erősített, hogy az ŐV táborból hazatérő fiatalok jelentős része a tábor elvégzése után kiscserkész korosztályú gyerekekkel foglalkozik, amire a képzés azonban nem tudja kellő mértékben felkészíteni őket, hiszen egy univerzális, és sokkal inkább cserkész korosztály-fókuszú tematikára épül. Az érme másik oldala, hogy a KCSVK képzésre pedig viszonylag kevesen jelentkeznek az ŐV elvégzése után, ami részben annak tudható be, hogy mire KCSVK-ba juthatnának az őrsvezetők, az őrsük közelebb áll a cserkész korosztályhoz, mint a kiscserkészhez.

Erre a problémára egy elég időigényes, sok munkával és áldozatokkal járó megoldás született, ami azonban reményeink szerint növelni fogja az őrsvezetőink munkájának minőségét azáltal, hogy célirányos és tudatos korosztályi képzés születik. Ennek eredményeképp a jövő évtől megszűnik a KCSVK tábor és átalakul az ŐV képzés.

Az őrsvezető képzésben két tábor lesz ezentúl: a Kiscserkész Őrsvezetőképző Tábor (KCSŐV) és a Cserkész Őrsvezetőképző Tábor (CSŐV). Itt szeretném hangsúlyozni annak fontosságát, hogy ez azt jelenti, egy ŐV képzésünk lesz, azonban két altáborral!

A KCSŐV-ben olyan őrsvezetőket képzünk, akik a kiscserkész korosztályú őrsök (7-10 év) vezetésére specializálódnak, a CSŐV-ben pedig a cserkész korosztályú, azaz 10 év feletti cserkészek vezetésére specializálódnak a jelöltek. A táborok átjárhatóak lesznek, ha valaki elvégzi a KCSŐV-t, a következő évben részt vehet a CSŐV képzésen, ugyanígy vice versa,. A táborok nem előfeltételei egymásnak.

A két altábor egyformán megadja majd az őrsvezetéshez szükséges alapokat az adott korosztályú gyerekekkel való foglalkozáshoz. Bármelyikbe érkezhet a jelölt attól függően, hogy a tábor után milyen korosztályú őrs vezetése vár rá. Ahhoz, hogy ez a döntés a lehető legalaposabb legyen, a tavaszi hivatástisztázó hétvége után kérjük majd arra a jelölteket, hogy döntsék el, melyik korosztály irányába szeretnének elmozdulni. Ehhez azonban a ti segítségetekre is szükség lesz, hiszen a legtöbb esetben ti, csapatvezetők látjátok, hogy szeptembertől milyen korosztályú őrssel tud a jelölt foglalkozni.

Mit jelent számotokra ez a gyakorlatban?

  • Még a tél folyamán tartunk egy előjelentkezést, hogy felmérjük, jelenleg hogyan látjátok, a jelölteitek melyik korosztály iránt érdeklődnek jobban. Ez az előfelmérés még nem jár semmilyen kötöttséggel.
  • A szokásos, március 15-i jelentkezési határidőnél sem kell még konkrét választ adniuk a jelölteknek arra vonatkozólag, hogy melyik korosztállyal szeretnének foglalkozni, azonban ajánlott, hogy ti már aktívan beszélgessetek erről a jelölttel.
  • Az ŐV képzés előfeladatai és a hivatástisztázó hétvége célja lesz, hogy a jelöltekben nemcsak az őrsvezetés iránti elhivatottságot, hanem a preferált korosztályt is kijelölje, megerősítse.
  • A hivatástisztázó hétvége után, a veletek történt egyeztetést követően kell a jelöltnek választ adnia, melyik korosztályos képzésen akar részt venni 2021-ben. Mivel a két képzés nem előfeltétele egymásnak, aki 2021-ben CSŐV-be megy, 2022-ben nyugodtan elmehet KCSŐV-be is, és fordítva.
  • A táborban a két képzés saját korosztályi tematikával, saját korosztályos módszerekkel és korosztályos mintatáborral dolgozik, itt már nem lesz lehetőség a cserére.
  • A külön korosztályi nevelés mellett azonban nagy hangsúlyt fektetünk majd arra is, hogy a két altáborral rendelkező ŐV képzésben az együvé tartozás érzése, a közösségi szellem kialakuljon és erősödjön. Ahogy a képzés elején (a hivatástisztázó hétvégén), úgy a táborban is ügyelünk arra, hogy amennyire a keretek engedik, együtt legyünk, hiszen egy ŐV képzésünk lesz 2021-ben is. 

Miért jó ez?

  • A jelöltek sokkal mélyebb szintű tudást tudnak kapni egy adott korosztályra fókuszálva, mint az eddigi ŐV képzésben, ahol az univerzális tudás azt is jelentette, hogy minden korosztályra ki kellett térni, de nem volt kellő mennyiségű idő ezt részletesen megtenni.
  • A jelöltek már a hivatástisztázó hétvégén betekintést kapnak abba, melyik korosztállyal való munka mivel jár. Segítséget kapnak abban, hogy tudatos döntést tudjanak hozni.
  • A csapataink sokkal felkészültebb vezetőket kapnak majd az ŐV képzés végén, akik profik lesznek az adott korosztállyal való munkában.
  • A jelölteknek nem kell egyszerre megérteniük a Nevelési Módszertanunk korosztályi különbségeit, elég arra fókuszálniuk és elsajátítaniuk azt, amelyiket használni fogják szeptembertől.
  • Hosszú távon ez akár azt is eredményezheti, hogy az őrsvezetőképzés kinövi magát egy olyan szintre, ahol a KCSŐV és CSŐV mellett rover őrsvezetőket, sőt akát felnőtt őrsvezetőket is képzünk.
  • A tábort végzett őrsvezetőnek lehetősége van az őrsével együtt fejlődni: ha az őrs a cserkész korosztályba való lépés előtt áll, az őrsvezető részt vehet ismét az ŐV képzés CSŐV táborában, ahol megszerezheti azt a specifikus tudást, amivel az őrsét végig tudja vezetni a rover korosztályig. Vagy épp fordítva, ha egy cserkész korosztályú őrs vezetője, mondjuk az őrs rover korosztályba lépése miatt új, kiscserkész őrsöt vezetne, elsajátíthatja a kellő tudást a KCSŐV képzésen. Ezáltal biztosan naprakész tudással gyarapodik a jelölt, abban az életszakaszban, amikor erre szüksége van.

Nagyon sok munka van a törzsek előtt, valamint bennünk is sok megválaszolatlan kérdés van még, de úgy gondoljuk, hogy ez jelenleg a jó út. Sokan sajnáljuk a KCSVK képzés megszűnését/átalakulását, de el tudom képzelni, hogy a jövőben KCS ST-ként, vagy továbbképzésként térjen vissza.

Csapatparancsnokok, rátok most nem csak a jelölteknek, de a táboroknak is nagy szükségük lesz. Jó lenne, ha a cserkészeitekkel közösen mérnétek fel, milyen korosztályra specializálódjon, és eszerint melyik táborba jelentkezzen az ŐV jelölt. Kérlek titeket, támogassatok minket ebben és, remélem, hogy a megváltozott, a csapatok mindennapi igényeihez igazított képzések elnyerik majd a tetszéseteket, és az előnyünkre válik ez a változás.

Bármilyen kérdéssel forduljatok bizalommal felém! A témában egy Zoom beszélgetés keretében mindenkinek lesz lehetősége kifejteni a véleményét, feltenni a kérdéseit. A részletekkel hamarosan jelentkezünk.

Balogh Gábor – Vezetőképző Vezető