Cserkészként civilben

citrom narancs

Mindenki máshogy

A bürokráciában nem jelent gondot… általában, de az ismerőseim még mindig rácsodálkoznak, amikor megkérdezik, elmentem-e szavazni, és én azt mondom, nem. Hát… mert nem tudok, nem vagyok magyar állampolgár.

ajtók

Stayin' alive

Az egyetem épületéből kiérve két irányban is van egy-egy villamosmegálló. Elsős korunk óta automatikusan jobbra indultunk el, pedig az a hosszabbik út. Már egy ideje próbáltam rászoktatni a szaktársnőimet a közelebbi villamosmegállóra, de még én is sokszor észreveszem, hogy a hosszabbik úton megyek, és közben már lehagyott két villamos is, amin ülhetnék.

Zebra

A zebrán is

Rita képzőművész. Vagyis pontosítva: múzeumpedagógus, intermédia művész, festőművész és tanár is. Együtt dolgoztunk a Ludwig Múzeumban, sokat tanultam tőle, nemcsak szakmailag, hanem emberileg is. Az egyik legjobb barátom. Rita nem találkozott korábban cserkészettel, én szoktam neki mesélni róla. 

példa

Őrsi szellem- Példa mutatás

Ekkor jöttem rá, hogy nagyon oda kell figyelni bárhol is vagyok. Mikor utcán találkozunk azért valljuk be, sokkal hamaráb el jár a szánk. De még ennél is fontosabb a viselkedés.