Mit hozz magaddal táborba?

Pomichal Jolán | 2018. május 21.
Mikor cserkészrendezvényre pakolok, gyakran csak állok a felszereléslistával a kezemben az üres táska felett, és először nem tudom, mit vigyek, aztán mikor már minden létezőt betettem, nem tudom, mit hagyjak ki. Mindenesetre az évek alatt pár dologra azért rájöttem, amivel egyszerűbbé teszem a pakolást és a tábort.

bögre
(pexels.com)

A hálózsák és a derékalj alap. A legjobb az, ha minden a táskában van és semmi nem lóg kívül. Derékaljból már lehet olyat beszerezni, amit egészen apróra össze lehet göngyölni, így a táskába is befér.
A pólókból és a különféle ruhákból valahogy mindig  túl sok van végül a táskában. A táborban viszont ki tudod mosni a ruhádat, elég kevesebbet vinni, ezzel is helyet spórolhatsz.
Csajka. Ebből van olyan fajta is, amit össze tudsz önmagába hajtani, így kevesebb helyet foglal.
A pohár pedig lételem. Legjobb, ha van füle is, akkor akár az övedre is tudod akasztani és mindenhova magaddal viheted.

Most akkor jöjjenek azok a dolgok, amelyeket a felszereléslistára valószínűleg nem írnak fel.

Pokróc. Használhatod párnának, de például az éjjeli őrség idején jól jön egy plusz rétegként magadra.
Rágógumi. A hangyák nem másznak rá, plusz gyors cukorpótlásra tökéletes, na meg nem árt, ha kéznél van, mikor sietősre sikeredik a reggeli mosakodás.
Golyós dezodor. Használhatod akár sátorban is, és nem hal meg tőle mindenki.
Nedves törlőkendő. Ha esetleg nem jutna idő rendes tisztálkodásra, gyors megoldás egy kis felfrissülésre.
Füzet és toll. Sok toll. Őrségi napló írásához, őrsi napló írásához, levélíráshoz, utóbbihoz pedig a saját papír se árt.
Lélekerő a sorban álláshoz. Ehhez szerintem nem kell kommentár.
Kártya. Egy közös parti összehozza az embereket. Igazából nem is kell kártyának lennie, a játék lehet maffia, szólánc… A lényeg: vigyél magaddal valami játékot, amit üres járatban bedobhatsz! Nagyon jó dolgok tudnak ezekből kisülni.
Naptej. Leégni kellemetlen. Szerintem mindenki tudna mesélni erről regényeket, mégis, a sok minden között el szokott felejtődni.
Ruhamosásra: szappan vagy folyékony mosószer és lavór.
Ölelések. Ezeket reggel a legjobb osztogatni, akár vadidegeneknek is, mert akkor még nem állt mindenki bandába. Az emberek többsége szereti az öleléseket, csak a nagyja nem ismeri be magának, vagy csak nem elég nyitott az osztogatáshoz. 

A táborba ne vidd a távolságtartásod, az ódzkodásod! Nyitottságot és boldogságot annál inkább. „A cserkész vidám és meggondolt.” Na és, ha máskor nem vagy barátkozós? Ha máskor inkább megbújsz a sarokban mobilt nyomkodva? Ez egy cserkésztábor! Lépj túl magadon! Egy másik világ, ahol bármi megtörténhet.
Nem az a lényeg, mit viszel magaddal a táskádban a táborba, hanem az, hogy mi van benned.