Tudtad? A kullancsok és amit róluk tudni kell

Profile picture for user salgo.viktoria Salgó Viktória | 2018. május 20.
Ha a belgyógyász-főorvos szavaira hallgatnék, aki az újvári kórházban azt mondta, máskor sátrazzak a balkonon, nem biztos, hogy én írnám ezt a cikket, mindenesetre lassan egész hosszú listákat lehetne összeállítani Lyme-kóros SZMCS-s cserkészekről. Az én esetem viszonylag egyszerű: megjelent az a bizonyos ovális folt.

kullancs
(evolva.com)

Mióta cserkész vagyok, végigültem pár egészségügyi előadást a jogsimhoz járó kötelezőn kívül is, és szerencsére a kullancsokkal kapcsolatos téma eközben sokat változott, míg az égett vagy vágott sebek ellátását azért nagyjából ugyanúgy kezeljük/tanítjuk. Vannak erről városi legendaszerű hírek csapatokban és szövetségek szerte, amelyeket nem biztos, hogy most mind le tudok leplezni, de egy-két tévhitnek megpróbálunk a végére járni:

  • A kullancs nem mászik fára, így aztán az erdőben nem fog a fejedre esni. A magas aljnövényzetből mászik az emberi testre, így azokat érdemes jobban védeni, gyakrabban ellenőrizni.
  • Eltávolításkor nem szabad tekerni, sem olajozni/szappanozni a testét, mert az irritáció hatására a kullancs visszaöklendezi a testünkbe a váladékát, ezzel növelve a fertőzés veszélyét. Olajozni meg azért sem, mert a bőröd reagálhat úgy, hogy azt hihesd, máris Lyme-kóros lettél.
  • Nem baj, ha a kullancs helye piros marad. Az csak a bőröd aktuális reakciója. Akkor merül fel probléma, ha nem múlik el, esetleg más testrészeden is jelentkezik folt.
  • Ha beléd szakad a szájszerve (köznyelvben a feje), nem kell megijedni, majd távozik magától.
  • A B vitamin segíti a szervezeted ellenálló képességét, de hogy a szúnyogokat vagy a kullancsokat nem érdekli, hogy szeded, az biztos.

Érdekességek és tanácsok:

  • A kullancsok, ha jól laktak, elhagyják a tested, így fokozottan igaz, hogy minél előbb érdemes eltávolítani őket, csökkentve a fertőzés veszélyét. Minden táborban van erre kijelölt EÜ-s, inkább bízd rá, mert nála szokott lenni kullancscsipesz, és az a leghatékonyabb, ami az eltávolítást illeti.
  • A táborban figyeljetek oda arra, hogy legyen kullancsnaplótok, esetleges fertőzés esetén könnyebb nyomon követni a pirosodás és egyéb tünetek jelenlétét, ha tudod, mikor és honnan szedtek ki belőled egyet.
  • Ja, és ne ess pánikba, a halálozási arány nagyon alacsony a kullancsok által terjesztett betegségek esetében, mindenesetre mindenképp keress fel egy szakorvost, ha gyanús tünetet észlelsz. Vért fognak venni tőled, és ha szükséges antibiotikum-kúrát írnak fel.
  • Természetjárás után mindig vizsgáld meg magad és az őrstagjaidat, figyeld a csípés helyét a következő napokban, és a biztonság kedvéért a nyári tábori szezont lezárva menj el vérvételre.

Milyen betegségeket terjeszt a kullancs?

A legismertebb a Lyme-kór (Lyme borreliosis), de van még agyvelő- és agyhártyagyulladás, TIBOLA, nyúlpestis. Az interneten rengeteg valós és a valóságnak kevésbé megfelelő leírást találhatsz ezekről, de inkább légy óvatos és alapos a megelőzésben. 

Hogyan védekezzünk?

Nem, nem az a jó megoldás, hogy nem mész el táborba. Aktív cserkészéletet élő emberként érdemes megfontolnod a kullancs elleni védőoltást. Ez csupán az agyhártyagyulladás ellen tud védelmet nyújtani, de máris jobb esélyekkel indulsz a táborba. A piacon kapható kullancsriasztók csaknem mindegyike diethyl-toluamidot (DEET) tartalmaz. Ez hatékony szer a kullancsok elriasztására, de csak a 30% feletti koncentráció tekinthető hatásosnak. Ha nem szeretnél kemikáliát spriccelni magadra, az olyan illóolajak is hatásosak, mint az eukaliptusz-olaj. 

 

Forrás: webbeteg.hu, hazipatika.com, femina.hu, kullancs.hu