- Csak mennek a hidegben. Mária mindenórásan gyötrődik. József hasztalan igyekszik, nincs szállás. Mégsem zúgolódnak Isten ellen. Mert tudják, hogy gondoskodni fog róluk, így vagy úgy.
Bizonyára nem lejtettek örömtáncot, hogy ilyen helyzetbe engedte kerülni őket Isten. De az élet, ez a földi, a visszafogottság gyakorlásáról szól. Az önuralomról és arról, hogy mindent, de a világon mindent Isten gondviselő kezéből vegyünk és neki adjunk, ráadásul még mielőtt bármi megtörténne már akkor. Foghatták volna a fejüket kétségbeesve, és mondhatták volna: „Mit tegyek? Mit tegyek? Hogyan oldjam meg?” - Ismerősek ezek a mondatok? A világ legnagyobb baja, hogy azt hisszük, nekünk kell megoldani az életet. Nem. Isten rég megoldotta. Csak bíznunk kellene Benne. Mint Máriának és Józsefnek. Egyszerűen más terve volt Istennek. Na, de egy büdös istálló? Mert hogy az istálló az büdös ám.
Vajon nem hasonlít-e a mi lelkünk, az emberek lelke, a világban élők lelke Betlehemnek ehhez az elhagyatott, bűzös helyéhez? De Istennek nem derogál megszületni egy ilyen helyen. Sőt, ezt választja. Mert minden büdös istállóban ott van a tiszta szalma és a jászol helye is. Ő tudja. Ő rendezte be, amikor megteremtette a mi lelkünket.
Magáéhoz hasonlóvá. Bármennyit rontottunk rajta, bátorít. Azt mondja, nincs olyan, hogy alkalmatlan. Az övéi vagyunk. Isten a mi szerető gondviselő Atyánk, mindig előttünk jár. Mindig megterít, mindig előkészíti a terepet. Csak mi megyünk vakon, süketen és betörjük a házak ajtaját, ha nem fogadnak be. Zúgolódunk, hogy nem gondoskodik rólunk, miközben az égben már gyakorol az angyali kar és készülődnek már a pusztában a pásztorok, tejelnek gazdagon az állatok, hogy legyen étel, amiről Isten pontosan tudta, hogy majd a Szent Családé lesz, mert a pásztorok jó szívébe rejtette Jézus első családi vacsoráját. Velünk is így van. Elkészíti a tervét. Csodálatos tervet. De kell hozzá a mi szabad akaratunk, a ráhagyatkozásunk. Nézzük csak, mit látunk most. Igazán méltó helyen, fényes palotákban lakik a mi Krisztusunk. Művészi alkotások, arannyal díszített szentségmutatók és cirádás tabernákulumok őrzik Őt, a legszentebbet, az Oltáriszentséget, Krisztust magát templomainkban. És Ő? Ő csendben hallgat, és nem vett magára mást, csak a kenyeret és a bort. Mert minket akar. Nem volt jobb neki Betlehem istállójában, ahol vele volt édesanyja és Szent József? Nem volt jobb sora, még ha fázott is talán, de ökör és szamár lehelte a meleget, és pásztorok, királyok jöttek hozzá látogatóba. Nem volt egyedül. Most éjt nappallá téve vár a templomokban. Minket vár. Téged. Ezért született meg karácsonykor. Ajándékba.
De mit kezdjünk mi egy gyermek Istennel így karácsonyra? Vegyük csak elő azt a szólást, hogy: Úgy szeretlek, majd megeszlek! Ismeritek ezt az érzést? Amikor úgy szeretsz valakit, hogy legszívesebben megennéd? Na, ezt várja Krisztus. Mert, hogy Ő meg úgy szeret, hogy képes kenyérré lenni, csak hogy úgy szerethesd, hogy megehesd! Figyelsz? Azt mondja: úgy szeretlek, hogy ha akarsz, megehess. Ezért jöttem. Hogy veled legyek egészen.
2020-ban a mi népünk ad otthont az eucharisztikus világkongresszusnak. Fogadjuk méltón karácsonykor a világba született Krisztust. Takarítsuk ki lelkünk Betlehemjét, tegyünk friss szénát szeretetből szívünk jászlába, és nézzünk mosolyogva szeretteink, ellenségeink, szegényeink, bűnöseink, ránkbízottjaink szemébe, és adjuk nekik tetteinkkel Krisztus szeretetét, a boldog karácsonyt!