Tegyük tisztába a Mikulás/Télapó dilemmát

Profile picture for user peter.dominika Péter Dominika | 2019. november 26.
Gyermekkoromban apukámmal közösen vaxoltuk a csizmánkat december 5-én, a kis kefékkel a fekete kencét óvatosan kellett eloszlatni, hogy a cipőn mindenhova jusson. Mikor megdermedt, egy kendővel kellett fényesre csiszolni a cipőt. Számomra ez a világ legtermészetesebb dolga volt Mikuláskor, de emlékszem, értetlenül álltam az előtt, miért sütnek az amerikai gyerekek sütit a Télapónak. Benned is vannak hasonló kételyek? Olvass tovább, és mindenre fény derül!

Szent Miklós, a gyermekek jótevője

Miklós a mai Törökország területén volt püspök, aki egész életében a szegények és gyermekek megsegítésén dolgozott. Kifejezetten népszerűvé akkor vált, mikor a szegény sorsú szomszédján, és annak három lányán segített aképpen, hogy három egymást követő évben egy-egy aranyrögött dobott be a család ablakán decemberben. A Mikulás elnevezés a szláv nyelvekből maradt ránk, ahol ennek megfelelője a Mikuláš. Mivel Miklós püspök volt, süveggel a fején, palástban és püspökbottal a kezében szokás ábrázolni vallásos körökben.

santaclaus
(freepik.com)

Tél apó és tél anyó színre lép

A skandináv néphiedelem szerint az ősi germán istenség, a hosszú szakállú Odin meglátogatta a gyerekeket nyolc lábú lovával, és ajándékot vitt nekik. Az északi népek, így az oroszok is, ezt a hagyományt vitték tovább, és így született meg a Tél apó, vagyis Dedo Mráz története. Nálunk az ‘50-es években, a szovjet elnyomás idején lett különösen népszerű, mikor az oroszok igyekeztek Szent Miklós vallási ünnepét a Télapóval helyettesíteni.

 

De akkor ki lakik Lappföldön?

Az előbb említett skandináv megközelítésből eredően mára az a felfogás vált a legnépszerűbbé, hogy a Télapó az Északi-sarkon, Lappföldön él a családjával. A finn Joulopukkinak mára egy egész várost építettek ki, amit a téli időszakban turisták milliói látogatnak, és több százezer gyermek címzi ide a Télapónak szánt levelét. 

 

Mi a helyzet Amerikában?

Aki látott már amerikai karácsonyi filmet, joggal kérdezheti, hogy mégis miért a Télapó hozza az ajándékokat karácsony napján a gyerekeknek. A 16-17.századi reformációnak köszönhető, hogy Közép-Európában (így nálunk is) a Jézuska hozza az ajándékokat a fa alá december 24-én. Így a Szent Miklós köré szőtt hagyományok december elejére tolódtak. Ennek ellenére a tengeren túlon megmaradt a Télapó ajándékosztó szokása. Náluk tehát december 5-én este semmi sem történik, a gyerekek 24-én este készítik ki a cipőiket az ablakba, vagy a harisnyáikat a kandalló fölé, hogy másnap ajándékot kapjanak. A Santa Claus elnevezés pedig a Saint Nicholasból ered (amit magyarul szintén Szent Miklósnak fordítanánk).

télapó
(freepik.com)

A Télapó legelterjedtebb megjelenése, azaz a fehér szakálla, piros sapkája, nagy pocakja, és fekete öve egy 1881-ben készült verseskötet illusztrációjából származik, népszerűvé azonban csak a Coca-Cola 1931-es reklámjának köszönhetően vált. 

 

Forrás: history.com, divany.hu, nationalgeographic.com