- Azt gondolhatnánk, hogy a temető egy szomorú hely. Amikor valakit oda visznek, akkor mindenki sír. Mégis van egy nap, amikor ott is minden csupa fény és ragyogás, örömteli várakozás. Ez mindenszentek napja.
Azt gondolhatnánk, hogy a temető egy szomorú hely. Amikor valakit oda visznek, akkor mindenki sír. Mégis van egy nap, amikor ott is minden csupa fény és ragyogás, örömteli várakozás. Ez mindenszentek napja.
Amikor én voltam gyermek, mindig este, sötét este mentünk a temetőbe. Botorkáltunk ugyan a sírok között, de azt a látványt, ami fogadott, sosem hagytuk volna ki. A sűrű, sötét éjszakában a sok-sok apró gyertya fénye olyan ragyogóvá festette a fekete eget, hogy a temető felett egész kis fényfelhő alakult ki. Ettől mindig annyira boldogok voltunk. Az igazi tűz lángja, a gyertyák fénye olyan mennyei volt, mintha valóban ott ragyogtak volna bennük elhunyt szeretteink Istenben mosolygó lelkei.
De hogyan is kerültek ők oda? Hogyan kerül a temetőbe az ember? Mert, aki eddig valaha élt, előbb-utóbb mind oda jutott. És egy…, bocsánat. Nem egy, hanem kettő kivételével mind ott is maradt. A temetőben. Vagy csak a teste? S hová lett a lelke? Amitől a test nem csak ásványi anyagok tömkelege, hanem valaki. Amikor a mi nagyszüleink felnőttek lettek, az ő nagyszüleik életének egyszer csak vége lett, és akkor elkísérték őket a temetőbe. És ez így ment ezer éveken át. Tudjátok, hogy mindenkinek vannak szülei. Mint ahogy nektek, úgy nekem is. Mint ahogy most, úgy nagyon-nagyon régen is sok-sok ember élt a Földön. Közöttük a mi dédszüleink anyukái, apukái, barátai, rokonai – és így mehetnénk vissza egészen Ádámig és Éváig. Nos, eközött a sok szülő között ott voltak mindannyian, akik a mi ősszüleink voltak. Mígnem egyszercsak megszülettek a mi szüleink és mi magunk is. És ez még utánunk is így lesz. És ha csak vége nem lesz a világnak, egyszer valaki ránk fogja azt mondani, hogy az őssszülei voltunk.
Ha valakinek véget ér itt a földi élete, arra a Mennyországban egy nagyon szépen elkészített hely vár. Gyönyörű! A Jóisten készíti el mindenki számára. Talán akkor kezdi el, amikor a földön elindítja az életét, és megszületik egy családba, de az is lehet, hogy már sokkal korábban. Az biztos, hogy készíti! A Mennyországban nagyon sok a világosság és a fény. Akik ott vannak, azokat úgy hívjuk, hogy szentek. Igaz, hogy a testük a temetőben várakozik a feltámadásra, de a lelkük nem. Az a Mennyben várakozhat. Milyen sokan lehetnek! Nem is tudnánk őket megszámolni. Nem is tudjuk mennyien vannak. De az a jó, hogy a Jóisten annyira csodálatosan okos, hogy Ő tudja. Mindenkinek tudja a nevét, mindenkit pontosan ismer, mindent tud mindenkiről, és nagyon-nagyon szeret mindenkit. Mindenkit! Ez fontos! Azt szeretné, hogy mindenki szent legyen, mert aki szent, az örökké boldog a Mennyországban a Jóistennel. Ő boldoggá tesz mindenkit, aki Vele akar lenni. Na, hát emiatt van az az ünnep, amit úgy hívunk, hogy mindenszentek. Ez minden évben ugyanazon a napon van, november elsején. Ezen a napon ezért elmegyünk a temetőbe, és hogy a Mennyország hatalmas fényére, örömére emlékezzünk, gyertyát gyújtunk azok emlékére, akik már befejezték a földi életüket, de mi még emlékszünk rájuk. Elfogyott az életük, mint a gyertya. Mindenkié elfogy egyszer. A gyertyagyújtással mutatjuk meg, hogy a szeretet soha el nem múlik, és hogy nem felejtjük el azokat, akik már a fényes Mennyországban vannak. Amikor majd a mi életünk is befejeződik, akkor ott találkozunk a Jóisten örök országában, és vele fogunk élni nagy boldogságban mi mindannyian, akik Ádám és Éva óta megszülettünk. Amikor valaki befejezi a földi életét, akkor születik meg a Mennyországra. Ezt úgy is hívjuk, hogy mennyei születésnap. Ilyenkor itt a Földön elköszönünk attól, akinek véget ért itt az élete. Régen a szeretteik mindig a legszebb ruhájukat adták azokra, akiket a temetőbe vittek, és a legszebb énekekkel köszöntek el tőlük, de csak egy időre. Eltemették őket egy helyre, amit úgy hívunk, hogy sír. Sírba temették a testüket. De nem ám csak úgy ukmukfukk, hanem a neveiket, és mellé egy szép feliratot vésettek egy szép díszes kőbe. Ezt a követ úgy hívjuk, hogy sírkő. Aztán az emberek családjukkal barátaikkal sokszor elmennek a temetőbe, hogy együtt emlékezzenek azokra, akiket majd csak a Mennyországban láthatunk újra.
Tudjátok, aki sok szeretetet adott át a Földön, az olyan sokat gyűjtött a Mennyre. Ennek jutalma mind ott vár rá az örök életben, a Mennyországban. És tudjátok, bizony ennek a jelképe a gyertya. Kell hozzá faggyú, és kell bele kanóc, amit meggyújthatsz. A faggyú körbeöleli a kanócot. Amikor meggyújtod a kanócot, a láng melege megolvasztja a faggyút. A kanóc beissza a folyékony faggyút, és így lassan-lassan mindig lejjebb olvad a gyertya faggyúja, hogy a kanóc éghessen. Amikor a faggyú elfogy, elfogy a kanóc is. Nincs tovább, ami égjen, így a fény kialszik. Ugyanígy van az ember élete is. Jézus mondta el, hogy mi vagyunk a világ világossága. Benne van a Szentírásban. Keressétek csak meg! Ott fogjátok találni. Nos, amit teszünk, ahogyan beszélünk, amennyi szeretettel tudjuk tenni, az mind olyan, mint amikor a faggyú megolvad, és odaadja önmagát, hogy a fény világíthasson. Ha te jóra használod a tudásodat, az akaratodat, és mások életéért és örömére használod, amit csak tudsz, olyan leszel, mint a gyertya. Egészen addig, amíg el nem fogy az erőnk, az életünk, odaadjuk azt, hogy világosság legyen minden szeretetből fakadt tettünk. Mindenszentek napján a gyertyák gyújtásával arra a sok-sok szeretetcselekedetre emlékezünk, amiket azok tettek életükben, akiknek a sírjára gyújtjuk. Emlékezünk rájuk. Beszélünk róluk, imákat mondunk, és arra gondolunk, hogy ott vannak a Mennyek országában, ahol soha nem fogy el a faggyú, mindig ragyogó a fény, és örökre boldog mindenki. Ott várnak ők ránk, oda igyekszünk mi is. Minden szent társaságába. Ezért ha sokáig éltek és sok szeretetet adtak azok, akikre emlékezel, megtehetjük értük szeretetből, hogy akár saját kezűleg öntsünk nekik gyertyákat, amekkorát csak gondolunk. Persze az is jó, ha vásároljuk a gyertyát, mécsest. S úgy tartja az imádságos ember, hogy amíg a gyertya fénye ég a temetőben, imáink szállnak fel s találnak viszhangra szeretteink lelkeiben a Mennyek országában. A fény, amit a gyertya ad, olyan mint a Mennyországé. Örömmel és világossággal van teli, meleget áraszt – mint a szeretet. Ezért a sírokra gyújtott gyertyákkal üzenünk elhunyt szeretteinknek, hogy szeretettel gondolunk rájuk, és várjuk a találkozást. A Jóisten ezt az üzenetet át is tudja nekik adni. Ehhez a leggyakrabban angyalokat használ. Talán ezért is olyan szép és boldog érzés a sok gyertya fénye mindenszentek napján a temetőben, mert az angyalok seregnyien közlekednek olyankor errefelé. Szeretteink bizonyára nagyon várhatják az üzeneteket, imákat, és boldogok, hogy az ő unokáik, barátaik, ismerőseik gondolnak rájuk. Várnak minket, és ők is beszélgetnek rólunk a Jóistennel, aki mindenkit meghallgat, és aki kéri is, arra különösen vigyáz.
Mire elérkezik mindenszentek napja, talán még lesz őrsi órátok és lehet, hogy még gyertyát is önthettek. Hányan vannak a Mennyországban akik rád gondolnak? S te hány emberre gondolsz, akik ott vannak? Annyi gyertyát, mécsest vigyél, s látogasd meg a sírját annak, akire emlékezni akarsz. Ha a gyertyák mesélni tudnának, és elmondhatnák mire osztogatták szeretetüket azok, akikért meggyújtottuk, biztosan nagyokat ámulnánk. De nem kell szomorkodni, mert nem tudjuk, hiszen a Mennyországban mindent megtudunk. Az összes szeretetet látni, tudni és érezni fogjuk. Tehetsz egy fogadalmat most, hogy ha majd nagyszülő leszel, elmeséled életed legszebb történeteit az unokáidnak, hogy amikor gyertyagyújtásra kerül a sor, ragyogjon a temető felett a fényfelhő egészen az égig! A te őrsödben, a te életedben most mi a legjobb? Jól jegyezd meg! Még naplót is nyithatsz. Tudod, olyan igazi papírból valót, igazi lapokkal. Rajzolj vagy írj bele, és vigyázz rá, mert az ilyen áram nélkül is működik. Az a legbiztosabb, és lehet akár a legtitkosabb is, ha úgy akarod. És ha sötét lenne, egy gyertya elég, hogy megvilágítsa, mi is van benne.
Ha ismertek valakit, aki cserkész volt, vagy mást, akire a családotokon kívül is szeretnétek emlékezni, és már befejezte a földi életét, elmehettek az őrsötökkel is a temetőbe, hogy gyertyát gyújtsatok az ő emlékére. Amikor pedig a ti szüleitek, nagyszüleitek mindenszentek napján elindulnak a temetőbe, menjetek velük örömmel, és emlékezzetek azokra, akikkel a gyertya fénye és a Jóistentől kapott szeretet egészen a Mennyországig összeköt.