Három nap a tavaszi Pilisben

Vlačuha Krisztián | 2019. június 3.
Április végén egy barátommal elhatároztuk, hogy 3 napra beleveszünk a Pilis és a Visegrádi-hegység erdeibe. Rövid tervezgetés után meg is született az útvonal: 55 km, 2015 m felfelé, 1785 m lefelé. Megérte. Megyünk legközelebb is.

Délelőtt az Esztergom melletti Búbánat-völgyben kezdtünk. Elhaladtunk a tavak mellett, és folytattuk tovább utunkat egy Zen-templom, a Béla-tető és a Ráró-hegy érintésével a pilisszentléleki pálos kolostor romjai felé. Itt kicsit elidőztünk, körbejártuk a régi időket idéző falmaradványokat, és haraptunk egy jó kis hazai szalámis kenyeret paprikával. Innen nem messze a faluban megálltunk egy frissítőre, hogy sietve induljunk aznapi úticélunkhoz, a Fekete-hegyi turistaházhoz, becenevén Sasfészekhez. Felfelé menet egy csapat szarvassal is összehozott a sors. Kicsit megkésve érkeztünk, ezért a sátorállítás és tűzrakás már fejlámpánál zajlott. Az előző napok esői kissé megnehezítették a tűzgyújtást, de a cserkész nem ismer lehetetlent, főleg, ha a vacsora a motivációja sült szalonna, hagyma és kenyér társaságában. Kilenc óra tájékán hatalmas köd is leszállt a tájra, ami aztán másnap délig kísért utunkon.

balodalt a Ferenczy szikla, háttérben a Vadálló-kövek.jpg
(Vlacuha Krisztián)

Ébredés után átfutottuk az aznapi útvonalat, megállapítottuk, hogy a kb. 18 kg-s hátizsák az elfogyasztott étel függvényében sem lett sokkal könnyebb, és sietve indultunk Dobogókő felé.

A délelőtt folyamán „átnyergeltünk” a Pilis-nyergen és a Két bükkfa-nyergen, bámészkodtunk a Rezső-kilátóból, és végül a dobogókői kilátóból pillantottuk meg az aznapi kiszemelt csúcsunkat, a Rám-hegyet, ahol a Ferenczy-szikla is áll.

Állítólag a Pilis, mint szakrális hely a Föld szíve vagy szívcsakrája, de valójában a szikláról mesélik, hogy dobog. Következett az aznapi legcombosabb szakaszunk: hosszú meredek ösvény lefelé, ami megrakott hátizsákkal nem könnyű. A sziklát nem éreztük dobogni, de a hely bámulatba ejtett. Körös-körül gyönyörű erdők, hegyek. Mögöttünk az előbb említett kilátók, szemből a Vadálló-kövek, egyszóval körülölelt minket a Pilis, és mindez a vidám tavaszi madárcsicsergéssel fűszerezve felemelő érzés volt.
Sajnos, sokáig nem időzhettünk itt, mert előttünk volt még az út fele. A dobogókői kilátót újra érintve a Báró Eötvös Lóránd menedékházban kényeztettük az ízlelőbimbóinkat egy kis csülkös babgulyással, mielőtt ismét nyakunkba vettük az erdőt meg a hátizsákunkat. Kényelmes lefelé menet következett. Ezen a délutánon egy őzzel találkoztunk, aki hangos ugatással kísért utunkon egy darabig. Lehet a közelben lévő őzikéiről próbálta elterelni a figyelmünket. A táborhelyül szolgáló Lajos-forrásnál a program a megszokott volt: fagyűjtés, tűzrakás, sátorállítás. Egy hatalmas tisztáson volt a táborhelyünk a szélén a kiépített forrással és vadászházzal. A sátorhelyünk szerencsére az előző napival ellentétben vízszintes volt.
A hajnali madárcsicsergés hamar kiverte szemünkből az álmot. Gyors reggelivel egybekötött térképolvasást követően indult az utolsó szakasz. A végcélunk Visegrád volt. Felmentünk egy gerincre, hogy lemehessünk a katlanban elterülő Pilisszentlászlóra. Innen kis emelkedő után aztán lassacskán ereszkedtünk le a úticélunkhoz. Utunkat a gyönyörű visegrádi erdők szegélyezték. Fáradtan, de élményekkel gazdagon értünk célba. Megérte. Megyünk legközelebb is.

Számokban: 55 km, 2015 m felfelé, 1785 m lefelé.