A könyvtár a könyvek otthona - interjú Lacza Ilonával a Dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtár igazgatónőjével

„– A könyvtár olyan békés hely. Ott a rengeteg könyv, az emberek egyszerűen csak jönnek és olvasnak. Előttük az információ, senki sem töri magát érte.
– Bárcsak én is könyvtáros lettem volna – sóhajtottam fel. Tényleg, annak kellett volna lennem.”

Murakami Haruki: Világvége és a keményre főtt csodaország

Ha egy mondatban kéne jellemezni a könyvtárat, talán a legegyszerűbb, ha azt mondjuk, hogy a könyvtár a könyvek otthona. Ebből következik, hogy a lakájok és a házvezetőnők nem is lehetnek mások, mint a könyvtárosok, akik napi szinten tevékenykednek a tudás és a művelődés szolgálatában. A könyvtárakról, a könyvtárosi hivatásról, a cserkészet és a könyvtár lehetséges kapcsolatáról Lacza Ilonát, a Dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtár igazgatónőjét kérdeztem.

- Mióta dolgozik könyvtárosként? Miért választotta ezt a hivatást?

Mindig is nagyon szerettem olvasni és mindig nagyon közel állt hozzám az irodalom. Amikor a továbbtanulásról kellett dönteni, akkor egy testhezálló hivatást kerestem. Akkoriban volt egy ilyen szakma, hogy kulturális népművelés a könyvtárosi szakközépiskolában. Én ezt a szakot végeztem el, de a tananyag egy része könyvtárosi tananyag volt. Több munkahely után itt kötöttem ki a dunaszerdahelyi könyvtárban és most már 40 éve itt dolgozom.

- Milyen feladatok tartoznak egy könyvtáros mindennapjaihoz?

Először is el kell képzelnünk, hogy hogyan kerülnek a könyvek a könyvtárba. Az akvizíciós részleg feladata, hogy piackutatást végezzen, felmérje az olvasási igényeket és az egyes kötetek iránti érdeklődést. Ezek alapján az információk alapján végzik a felvásárlást és a selejtezést. A vásárlást követően, a könyveket leltárba kell venni és fel kell őket dolgozni. Erre szolgál egy könyvtárosi számítógépes program, ahova minden egyes könyv minden apró részletét be kell vinni. Nem csak olyan információkat, hogy név, cim, kiadás helye és éve, hanem sokszor olyan aprólékos szegmenseket is, mint a könyvben szereplő fényképek és rajzok alkotója, a szerző életrajza, a könyv vastagsága, mérete. Ezek olyan részletek, amiket az olvasók a gyakorlati életben általában nem  hasznosítanak, mert jelentős többségük nem a mérete alapján keres egy kötetet, hanem leggyakrabban cím, szerző és téma szerint. Mégis mivel ez egy nemzetközi program, ennek minden könyvtárnak meg kell felelnie. Ezután kerül ki a könyv a kölcsönzésbe, ahol besorolják, ellátják jelzésekkel és felkerül a polcra. Fontos megemlíteni a bibliográfiai osztályt, ami a regionális bibliográfiát végzi, tehát az összes megjelenő lapból nézi azt, ami Dunaszerdahelyről, illetve a járásról megjelenik és ezeket az előbb leírt módon viszi be a rendszerbe. A Hungarica részleg körülbelül hat folyóirat, magyarság jellegű cikkeit dolgozza fel. Ők adnak ki különböző kalendáriumokat, személyi bibliográfiákat és irodalmi kikereséseket végeznek.

- Be tudná mutatni pár mondatban a Csallóközi Könyvtárat?

A Dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtár hármas feladatot lát el. Egyrészt összefogjuk a járás könyvtárait, tanácsokkal látjuk el őket az aktuális törvényekkel, módszertannal, újításokkal, működéssel kapcsolatban. Egy munkatársunk kijár és segít az új könyvtárosok betanításában, a leltárban, a módszertanban. Másrészt, a nyilvánosság felé már látszó tevékenységünk a kölcsönzés: a felnőtt és ifjúsági könyvtár működtetése, vagyis a könyvek kiadása, bevétele, keresése, más könyvtárakból való rendelés bebiztosítása. Harmadrészt folyóirat- és internetszolgáltatást, fénymásolást biztosítunk. Én a könyvtár szervezési oldalát végzem és felelek érte.

- Sokakban él a kép, hogy a könyvtár az a hely, ahol csendben kell maradni. Idehaza és külföldön is több kezdeményezés indult ennek a képnek a megszüntetésére. A könyvtár végülis egy közösségi tér. Milyen közösségi eseményekkel találkozhatunk a Csallóközi Könyvtárban?

Ez egy újszerű felfogása a könyvtáraknak. Ennek az a hátulütője, hogy soha ilyen funkciója a könyvtárnak nem volt, ezért nekünk nincs közönségünk. Ha összehasonlítjuk például egy múzeummal, ami rendszeres megnyitókat tartott és ezáltal kialakult a maga közönsége, akkor ha a múzeum előadást szervez, a közönsége oda is elmegy.

Nekünk ez a legnagyobb problémánk, hogy nem tudjuk ezt a publikumot megteremteni, mert nem vagyunk versenyképesek anyagi szempontból olyan rendezvények megszervezésére, ami bevonzza a közönséget.

Egyre több külföldi könyvtár telepít varrógépeket, 3D nyomtatókat a helyiségekbe, de ezek úgy gondolom, hogy nem függenek össze az irodalom valódi mivoltával. Ott a könyv elveszik.

Ami talán a legsikeresebb ilyen közösség a könyvtárunkban az autisták közössége, akik több találkozót és előadást is szerveztek nálunk. Író-olvasó találkozók iránt egyre kisebb az érdeklődés. Amik még sikeresek szoktak lenni, azok a kiállításmegnyitók, mert akkor a kiállító hozza a közönségét, de ha megnyitó nélkül állítunk ki alkotásokat, azokat általában csak a könyvtárba érkező olvasóközönség látja.

A fő rendezvényeink inkább a gyermekeknek szólnak. Amíg a járványhelyzet engedte, rendszeresen jártunk alapiskolákba, mesedélelőttöket, könyvtárismereti órákat tartottunk, előadókat hívtunk, bábszínházas akciókat szerveztünk, magyar és szlovák nyelven egyaránt.

- Milyen korosztály látogatja leggyakrabban a könyvtárat?

Talán az a korosztály, aki már jobban ráér, tehát a nyugdíjasok, vagy azok akik egész életükben rendszeres látogatói voltak a könyvtárnak. Sajnos az olvasók száma csökken az utóbbi évtizedekben. Ebben a felgyorsult világban a számos elfoglaltság és az egyre több képernyő előtt töltött idő miatt kevesebb ember szakít időt az olvasásra. Sok egyetemista jár hozzánk, akiknek tanulmányaikhoz szükségük van a papír alapú tananyagra. A gyerekeket  a színes programokkal igyekszünk minél jobban becsalogatni a könyvtárba. Azt vettem észre, hogy a gyerekek manapság a könyvet a tankönyvvel azonosítják és nem tudják, hogy az olvasás szórakoztató jellegű is lehet, nem pedig csak tananyag. Gyakran kölcsönöznek ismeretterjesztő könyveket, de az nem olvasás. Megnézik a képeket, de az nem fejleszti a szókincsüket  és az érzelmi világukat. Nagyon elszomorítónak tartom, hogy olvasás nélkül a gyerekek érzelmileg szegényessé válnak, fantáziaviláguk beszűkül és a katarzis érzésről is lemaradnak, amit egy jó könyv elolvasásával szerezhetünk.

- A pandémiás időszak előtt többször elhoztam az őrsömet a könyvtárba, hogy itt tartsuk meg a foglalkozást. Milyen lehetőségeket lát arra, hogy egy cserkészcsapat és egy könyvtár összedolgozzon?

Szívesen látjuk a cserkészeket a könyvtárban. Jó ha előre be van jelentve a látogatás, mert akkor a kolléganők is úgy készülnek. Megmutatjuk a gyerekeknek az ifjúsági és a felnőtt részleget, bemutatjuk könyvtárunkat, akár egy rövid foglalkozás keretén belül. Mindig nagyon örülünk, ha fiatalok érkeznek a könyvtárba. A cserkészvezetőknek helyiséget tudunk biztosítani olvasóklubbokhoz, vezetői programokhoz. Egyre kevesebben tudják, hogyan működnek a könyvtárak  és az ilyen alkalmak remek lehetőséget biztosítanak arra, hogy  kicsit visszakerüljünk a köztudatba.

- Vannak cserkész témájú könyvek könyvtárukban?

Biztos akad valami, utána kellene nézni. A szlovák cserkészetnek itt Dunaszerdahelyen nincsen hagyománya, tehát szlovákul nem hiszem, hogy volna bármilyen kötetünk. A magyar kiadványokat meg kéne keresni. Mostanában én nem kerestem, de emlékszem rá, hogy van néhány példányunk. Ha igény van rá, újabb kiadványokat is szívesen vásárolunk.

- Ön szokott kölcsönözni a könyvtárból?

Persze, rendszeresen. Sőt, a pandémiának köszönhetően egyre több időm jutott az olvasásra. Nagyon szeretek olvasni, de a könyveimet nem vásárolom, hanem innen viszem haza. Nagy előnye a könyvtárnak, hogy ha egy könyv mégsem tetszik, vagy nem fogott meg, másnap visszahozhatom.

- Mi a munkájának a kedvenc része?

Szeretem a munkámat. Nagyon jó vezetése volt a sorsnak, hogy itt kötöttem ki. Talán azt szeretem a legjobban, amikor olyan visszajelzést kapunk, hogy örülnek nekünk. A kiállítások kapcsán ért engem a legtöbb jóleső érzés, amikor olyanok is megmutathatják magukat, akik nem vihetik el műveiket a múzeumba. Kosarakat, hímes tojást, fafaragást, gobleint, festményeket, fényképeket állítottunk ki már az évek során. Ha valaki valamit otthon csinál, szívesen, hobbiból, bármit kiállítunk, ezáltal örömet tudunk okozni olyan embereknek is, akiknek nincs rá lehetőségük, hogy máshol megmutassák tudásukat.  Talán ez az öröm a kedvenc részem.

Ezúton is köszönöm PhDr.Lacza Ilonának, hogy elfogadta a felkérésemet és vállalta az interjút. Igaz, hogy a könyvtárak nem élik fénykorukat napjainkban, de úgy gondolom, hogy a kultúra és a művelődés alappillérei. 

Ahogy Kölcsey Ferenc mondta:

„A bölcsesség legnagyobb mestere az élet; azonban gyakran felkeresd a rég elhunytakat is, kik tanulások, vizsgálatok s tapasztalások által gyűjtött kincseket a maradék számára könyveikbe letették. ” 

Könyvtárak nélkül szegényebb lenne a világ, becsüljük a könyvek otthonát.