Gyömbér, Kapor és Lorenz

Csiba Zoltán | 2019. május 26.
Lehetne ez akár egy ismeretlen Rejtő Jenő regény szereplőinek hármasa is, vagy egy szokatlan recept összetevőinek listája, de elárulom, hogy a címben szereplő felsorolás két hegycsúcsot és egy hágót takar.

Lehetne ez akár egy ismeretlen Rejtő Jenő regény szereplőinek hármasa is, vagy egy
szokatlan recept összetevőinek listája, de elárulom, hogy a címben szereplő felsorolás két
hegycsúcsot és egy hágót takar.
Ez az év, ahogy az idei első vezetői számban már említettem, a 2000-es
szám körül forog ebben a rovatban. Az ok nagyon egyszerű, szerepel egy olyan lehetőség a
Rover kihívások közt, hogy „Felmegyek legalább két 2000 m-nél magasabb hegy
tetejére.”(Rover, Kalandor 7.pont).
A mai részben az ország közepét látogatjuk meg először. Egy három-négy napos
programot ajánlanék, amely autóval és tömegközlekedéssel is megoldható, és egy kevésbé
tapasztalt túrázó számára sem annyira megerőltető kihívás.

DSC_0178.JPG
(Hegyi)

A Gyömbér (Ďumbier, 2043 m), de különösen a közeli Chopok sokak által látogatott
turistacélpont lett a néhány éve mindkét oldalról megépült kabinos felvonó miatt. A délről és
messzebbről érkezők leggyakrabban a Srdiečko parkolóból körtúraként járják. A Stefánik
házban megszállva, majd másnap a Gyömbért és Chopokot érintve. Szándékosan írok ehhez
egy kevésbé frekventált másfél napos alternatívát itt.
Az első napi kiindulási pontunk az Ördöglakodalma hágó (sedlo Čertovica). Ha
autóval érkeznénk, akkor Maluzsinán hagyjuk az autónkat (amely a túra másnapi végpontja),
ahonnan csak munkanapokon délután 14:09-kor indul az egyetlen buszjárat, amely felvisz a
hágóba. A hágóban találkozunk az egész országot átszelő piros jelzéssel (Cesta hrdinov SNP),
amely végigvezet az Alacsony-Tátra gerincén is. A sípályán meredeken indul fel a jelzés a
Stefánik ház irányába, amely aztán lassan enyhül, ahogy a Lajštrochra felérünk. Innen már
látszik a gerincív, amelyen tovább halad az út. A Panská hoĺán pedig már a távolban, a
Gyömbér alatti nyeregben egy időre előbukkan a Stefánik ház is. Egy kaptató és körülbelül
még másfél óra gyaloglás után már a teraszán kortyolgatjuk az esti sörünket. Útvonal: sedlo
Čertovica- Ch. M. R. Štefánika (3h, 8,3km, 742m fel, 250m le)
. Elérhetőség a házra:
www.chatamrs.sk

A második napunk a házból indul. A reggelink időpontját még előző este
érkezésünkkor megkérdezik, (ha jól emlékszem hét és nyolc óra az opció) illetve azt, hogy
autó vár-e ránk a túra végpontján, vagy tömegközlekedünk-e tovább. Utóbbi esetben érdemes
jobban csipkedni magunkat. Először a Krúpovo nyeregbe vezet az utunk (összefüggő
hótakaró esetén mehetünk egyenest a csúcsra is). Itt akár le is tehetjük a zsákjainkat, amíg
megjárjuk a Gyömbér csúcsát.
Visszaérkezésünk után el is hagyjuk a piros jelzést, jobbra átbukva a gerincen a sárga
jelzést követve először füves gerincen, majd törpefenyők közt haladva érjük el a Javorie
nyerget. Érdemes közben többször hátra tekinteni, hiszen innen egészen más képet mutat a
Gyömbér tömbje, mint a déli, lankás oldalról.
A Javorie nyeregben jobbra lefordulunk a piros jelzésen. Az egyre sűrűsödő erdőben
eleinte egész meredeken visz le az ösvény. Hosszan ereszkedünk, majd egy patak mellé kiérve
aztán ismét kinyílik a táj. Mezőn át, egy makadám úton haladunk lassan tovább egészen egy
aszfalt utas elágazásig, ahol egy erdészház áll. (Előtte jobbra kb. 300 m-re a piroson jobb kéz
felől forrásfoglalás van a lapulevelek közt egy kis fabódéban).
A vadászháznál jobbra fordulva egészen Maluzsináig a sárga jelzést követjük. Először
emelkedve a Svidovské nyeregbe (útközben szép a kilátás a Gyömbérre), majd onnan hosszan
ereszkedve. A falucskába leérve az autónkkal, vagy busszal megyünk át Štrbába (30 km). A
Magas-Tátra tövében a kempingben hajtjuk álomra a fejünket. Útvonal: Ch. M. R. Štefánika- Krúpovo s. -Ďumbier-Krúpovo s.-s.Javorie-Svidovské s.-Malužiná (6,5h, 21,5km, 736m fel,
1746m le). Elérhetőség a kempingre: autocamping-strba.sk

DSC_0185
(Hegyi)

A harmadik napra erőnléttől függően pihenést (pl. barlanglátogatás - Vázseci-
barlang), vagy egy magas-tátrai viszonylatban könnyebb és rövidebb hágó túrát javaslok.
Bőven 2000 m felett van, szóval a célnak szerintem megfelel, még ha nem is hegycsúcs. Ez
pedig a Lorenz-hágó (Bystrá lávka, 2314 m), amelyet általában bemelegítő túrának szánok általában, ha valakit a Magas-Tátrába viszek.
A kempingből fogaskerekű vasúttal jutunk fel Csorbatóra. Innen a sárga jelzésen
haladva járjuk körbe a Nagy-Szolisko masszívumát. A nyeregig két lépcsőben emelkedik a
Malompataki- völgy (Mlynická dolina). Az első a jól ismert Skok vízesés, felette rögtön egy
tengerszemmel. A második lépcső pedig a Szentiványi-tó (Capie pleso, 2075 m) szintje a
völgy végében. A partjáról balra felnézve már jól kivehető a nyeregbe cikk-cakkban emelkedő
ösvény, amelynek a végén pár méteren láncok segítik a feljutásunkat. Átbukkanva a Furkota-
völgybe, és leereszkedve a sziklás terepen még újabb két tó közelében elhaladva jutunk
vissza, végül már a piros jelzésen Csorba-tóra, a fogaskerekű állomásához. (Útközben a sárga
jelzésről még a kéken kitérhetünk a Szoliszkói menedékházhoz. Ha üzemel az ülőkés felvonó,
le is vitethetjük magunkat innen). Útvonal: Štrbské pleso-vod. Skok-Bystrá lávka-Štrbské
pleso. 6,5 h, 16km, 1064m fel/le.

A Lorenz hágó helyett, vagy egy további napra a Csorba-tótól is a piros, majd kék,
majd ismét piros jelzésen elérhető Kapor-csúcsot (Koprovský štít, 2363m) ajánlanám. A
Kriványtól és Tengerszem csúcstól talán kevésbé frekventált, és technikailag is könnyű
hegycsúcs. Tájképileg is nagyon hálás túra, és útközben kétszer is felfrissülhetünk a Poprádi-
tónál lévő házban. Útvonal: Štrbské pleso-Popradské pleso-Hincovo pleso-Koprovský štít és
vissza. 8h, 20km, 1308m fel/le. (Megj.: az útvonalaknál tiszta menetidők szerepelnek).