Bemutatkozik Szpisák Ádám

Dékány Barbara | 2018. május 12.
A rovatunk ezúttal sem maradhatott figyelemre méltó cserkész nélkül. Bemutatkozik Szpisák Ádám, az SZMCS mozgalmi vezetője.

szpisák ádám
(Fotó: Szpisák Ádám)

Mi a mozgalmi vezető feladata és milyen céljaid vannak e téren?

Nehéz ezt pár szóban elmondanom. Nagyon sokrétű feladataim vannak, például a programok koordinációja és a szövetség láttatása különböző fórumokon. A konkrétabb feladatok pedig a hetenkénti elnökségi skype-on merülnek fel. Ezen kívül vannak hosszútávú stratégiai céljaink is, mint a szövetség folyamatos bővülése, hogy legyenek új tagok, új csapatok.

Másként tekintesz a cserkészetre mióta mozgalmi vezető vagy, mint azelőtt?

Nem tekintek máshogy a cserkészetre, de az, amit cserkészként csinálok, teljesen megváltozott. Azelőtt főleg résztvevője vagy szervezője voltam a szövetségi eseményeknek, de nem voltam benne a szövetség mindennapi munkájában.

Mit gondolsz, a kívülállók hogyan látják a cserkészetet? Miként tudjuk ezt befolyásolni? 

Azért nehéz erre a kérdésre válaszolni, mivel nagyon régóta nem vagyok kívülálló. Vannak ismerőseim, akik meglepően keveset tudnak a cserkészetről.  Ahhoz képest, hogy mennyien benne vagyunk a mozgalomban, néha meglep, hogy ha valakinek megemlítem a cserkészetet, abszolút fogalma sincs, mi is az. Hogy mit gondol róla, az attól függ, hallott-e már egyáltalán a cserkészetről. Ezt úgy tudjuk befolyásolni, hogy megpróbáljuk láthatóvá tenni a cserkészetet akár a közösségi médiában, akár a sajtóban. Szövetségünkben van egy kommunikációs munkacsoport, amelynek egyik feladata, hogy a szövetségi rendezvényekről tájékoztassa a médiát, azon keresztül pedig a szélesebb publikumot. 

Van még mit fejlődnünk e téren, de jó úton haladunk, hogy még több emberhez eljusson a cserkészet.

Hogy látod, van jövőnk az okostelefonok és egyéb technikai kütyük világában?

Abszolút. Abszolút van jövőnk, mert a cserkészet egy teljesen más élményt nyújt, mint egy okostelefon. Nem azt mondom, hogy a cserkészetnek meg kell maradnia a  ,,Brownsea-sziget” szintjén, és nem kell megújulnia bizonyos dolgokban. Én látom annak a helyét, hogy a cserkészetben ezek a kütyük ugyanúgy jelen legyenek.

Közeledik a nyár, ami nekünk cserkészeknek talán még többet jelent, mint bárki másnak, hiszen ilyenkor kerül sor a cserkészév megkoronázására, vagyis a táborokra. Mi jut eszedbe először, ha a tábor szót hallod?

Ha teljesen őszintén kell válaszolnom, az Olvári-völgy jutott eszembe, mert az utóbbi években a segédőrsvezető-képző tábor törzsébe tartozom, és ez a legintenzívebb cserkészélményem a közelmúltból, mivel itt végig jelen tudok lenni, ami a csapattáborokban nem mindig valósul meg.

Elmesélnéd a legemlékezetesebb  tábori élményed?

A legemlékezetesebb tábori élményem 2013-ban volt egy csapattáborban, amikor éjszaka jött egy hatalmas vihar, ami még a sátrunkat is megemelte. Utána egy elég kemény mentőmunkát kellett végezni az éjszaka közepén az egész tábor területén. Ami nagyon nagy pozitívum, hogy senkinek nem esett baja. Egy másik nagyon emlékezetes tábori élményem szintén egy csapattáborban volt 2015-ben, amikor először voltam táborparancsnok. Cserkészeket avattunk, és nagyon jó érzés volt látni, hogy minden gyerek elérzékenyült, mikor nyakkendőt kapott.

szpisák ádám
(Fotó: Szpisák Ádám)

Ha lehetne egy szupererőd, amivel meg tudnád könnyíteni a tábori életet, mit választanál?

Hogy egy csettintésre bárhol legyen egy zuhanyzó. Ha nagyon meleg nyári nap van, akkor nem is kell, hogy meleg víz legyen benne, de ha egy késő esti megbeszélés után szeretnénk zuhanyozni, akkor két csettintésre akár meleg víz is lehet benne.  

Van valamilyen célkitűzésed a nyárra?

Amit nagyon szeretnék megvalósítani az az, hogy tíz napot ott tudjak lenni a segédőrsvezető-képző táborban, amit valószínűleg teljesíteni is tudok. Igazából nem foglalkoztat különösebben, hogy milyen évszak van,

a célkitűzéseimet nem kötöm évszakhoz.

Útmutató:

Tanuld meg beosztani az időd, és töltsd azzal, aminek van pozitív hozadéka, és próbálj minél kevesebb időt elfecsérelni. 

Fektess be egy vízálló kabátba és nadrágba.