- A magyar rovásírás, vagy székely-magyar rovásírás körülbelül a 8. században jelent meg, és teljes mértékben különbözött az akkoriban legjobban elterjedt latin és görög írástól. Őseink a honfoglalás során is ezt az írást hozták magukkal.
Az államalapítás és a nyugati világhoz való csatlakozás után azonban fokozatosan át kellett térniük a latin írásra, így a rovás már csak a társadalom alsóbb rétegeiben maradt fenn. Az írás megjelenik különböző honfoglalás-kori tárgyi leleteken, írásban elsőként Kézai Simon említi, mint a székelyek írását. A rovásírás használata a gyakorlatban a mohácsi vész után a minimumra csökkent, a három részre szakadt országban gyakorlatilag csak Erdélyben maradt meg. Az idők során több változata alakult ki az írásnak, és ezek fokozatosan rögzítve is lettek, összesen kilenc alakban.
Nagy vonalakban elmondhatjuk, hogy két fő irányzat volt jelen: a székely és a pálos rovásírás. Ezek közül a székely rovásírás volt népszerű a nép körében, ezt használták a mindennapokban. A pálos rovásírást – nevéből is adódóan – főként pálos szerzetesek használták, körülbelül a 16. századig.
A rovásírás az egyszerűsége és nagyon kicsi eszközigénye miatt is tudott elterjedni és fennmaradni. A betűket – ahogy a neve is jelzi – rótták, általában kőbe vagy fába, botra. Így alakultak ki a szögletes betűformák. A botot bal kézben fogva a jobb kezükkel rótták rá a betűket – ez magyarázza meg a fordított irányt, vagyis hogy jobbról balra haladtak a betűkkel. Ez a módszer megmaradt egészen a középkorig, amikor már papírra és más helyekre is, például templomi mennyezetekre, falakra is festettek fel rovásírással írt szövegeket. A sor végére, vagyis a bot végére érve az új sort nem az előző sor eleje alatt kezdték el felróni, hanem a botot megfordították, és így az előző sor vége mellett kezdték az újat, az ellentétes irányban. A rovás érdekessége az ún. ligatúrák használata is. Valószínűleg hely- vagy időspórolás végett a szomszédos betűk szárait összevonták. Ezen felül – ha ez nem befolyásolta a szó egyértelműségét – akkor gyakran kihagyták a magánhangzókat, és csak az elsőt írták le.
A rovásírás a legutóbbi évszázadokban, évtizedekben is fejlődött még. A rövid és hosszú mássalhangzók különböző jelei csak a 20. század elejére alakultak ki véglegesen. A modern világ magával hozta az idegen betűk bevezetésének a szükségét, amelyeknek a rovás karaktereit megalkották. Ezeket a betűket – mint a dz, dzs, x, q – azonban nem minden szakember fogadja el, mivel nem részei a hagyományos székely rovásírásnak.
A szöveghez hasonló módon rovásírással a számokat is le lehet jegyezni, bár – egyetlen kivételt leszámítva – nem maradt fenn olyan emlékünk, ahol betűk és számok is együtt megtalálhatók a szövegben. Külön viszont biztosan használták őket. A számok leírása egytől százig a római számok írásához hasonló, additív módon történik. Száz fölött azonban már fonetikusan írjuk a számokat, így például először írjuk le, hogy hány százasról van szó, és csak ezután tesszük ki a százas jelét.
A rovásírás kezd manapság újra elterjedni, és nemcsak a cserkészek körében. Sokan használják titkosírásként, érthető módon, hiszen már évszázadokkal korábban is megírták, hogy a székelyek írása kívülállók számára érthetetlen. Vannak, akik csak díszítésre használják a különböző feliratokat, mások a hagyomány megőrzése érdekében foglalkoznak vele. Fiatalok számára Kárpát-medencei nagyságrendű rovásversenyeket is rendeznek. Ma már számítógépen is alkalmazható, mivel 2015-ben sikerült megfelelően szabványosítani. A jelkészlet letölthető itt: (http://bit.do/rovasiras) Felvidéken és Magyarországon is itt-ott észrevehetők rovásírással írt helynévtáblák az utak mentén. Ez a kezdeményezés Erdélyből indult néhány évvel ezelőtt. 2009-ben megjelent Gárdonyi Géza: Az egri csillagok című regénye rovásírással nyomtatva.
Cserkészéletünkben is rengeteg lehetőséget hordoz magában a rovásírás ismerete: tábori levelezések, portyák, akadályversenyek során vagy éppen más közegben titkosírásként. Amellett, hogy hasznos és – egy kis gyakorlással – nagyon gyors írás, egy hagyomány is, része a kultúránknak és általa is többek vagyunk. Tartsuk meg, használjuk és gyakoroljuk!