Charlie Chaplin, a csavargó

Profile picture for user kurcz.anna Kurcz Anna | 2020. május 3.
Teljes nevén Sir Charles Spencer Chaplin igen sokoldalú és tehetséges angol filmrendező, forgatókönyvíró, színész, zeneszerző, vágó és filmproducer volt. Filmjeiben maga volt a főszereplő, és egyben a film hátterét is sokszor egymaga biztosította.

Valószínűleg Chaplin volt a legkreatívabb, legnagyobb hatású személyiség a némafilm világában, és nagy támogatója volt a groteszk műfajnak is volt. Munkássága 65 évet hidalt át.

Chaplin munka közben.jpg
(freepik.com)

Első színpadi szereplésekor mindössze 5 éves volt, majd steptáncban is megmutatta rátermettségét, és később, 12 évesen már szerepet kapott W. Gilette Sherlock Holmes című darabjában. Ezt követte a komédiás színész karrierje, amikor is nagyon felkapott lett, de emellett sok tapasztalatot is gyűjtött a filmrendezés világából. Majd elhatározta, hogy saját filmeket szeretne készíteni. Kezdetben néma rövidfilmeket forgatott, később egész estéseket is. 1918-ban megalapította saját független filmprodukciós cégét, majd 1919-ben a United Artists stúdiót is három társával.

Chaplin azt vallotta, hogy a beszéd megöli a film szépségét, csökkenti a mimika szerepét. Ezért nem használt párbeszédeket, és a hangját is csupán egyetlen egyszer hallani filmben. Miután sokat rágódott a hangos technika alkalmazásán, végül úgy döntött, hogy hangeffekteket és zenét alkalmaz a filmekben.

A magánélete sajnos nem volt ilyen rendezett. Háromszor is feleségül vett kiskorú lányokat. Összesen 11 gyermeke született, ebből egy még csecsemőkorában meghalt. A leghosszabb házasságát 54 évesen kötötte a 17 éves Oona O'Neill-lel, amelyből nyolc gyermekük született.

1975-ben az angol királynő lovaggá ütötte. Chaplin 88 évesen, agyvérzésben hunyt el. Népszerűsége sokat tett Hollywood felvirágoztatásáért, alakjával egyéni hőst teremtett.

 

Néhány érdekesség:

  1. Származása a mai napig rejtély
    Több nyomozás is folyt vele kapcsolatban, például az FBI-nak, – mivel úgy vélték, hogy támogatja a kommunistákat –, azt állította, hogy Charles Chaplin csak a fedőneve, és valójában Israel Thornsteinnek hívják. Azonban születési anyakönyvi bejegyzést nem találtak róla, és a születési helyszínnel is probléma volt, sőt, ha tovább kutatnánk, egyéb tisztázatlan információkat is találnánk róla.

  1. Április 16. - A cigány színészek világnapja
    1978-ban a II. Cigány Világkongresszus ezt a napot választotta, mivel Chaplin többször is nyilvánosan kiállt a cigányság jogai mellett.

  2. Leghosszabb taps
    1972-ben a legjobb eredeti filmzene címért járó Oscar-díj átvétele után 12 perces álló tapsvihart kapott.

  1. Tökéletességre törekvő
    Chaplinnek mindig pontos és világos elképzelései voltak a darabjai kapcsán. Így történt, hogy V. Cherril színésznőnek a „Flower, sir.“ mondatot 342-szer kellett elismételnie, mire Chaplin elégedett volt az eredménnyel.

  2. The Great Dictator
    Ez a film kétségkívül a legjobb művei közé tartozik, a történelembe is beírta magát. Állítólag Adolf Hitler – akinek a rendszerét kritizálja a filmben – a privát vetítés során többször is dührohamot kapott. Chaplin később úgy nyilatkozott, hogy ha tudott volna a koncentrációs táborokról, nem készíti el a filmet.

A csavargó.jpg
(freepik.com)
  1. Chaplin hasonmásai
    Chaplin közkedveltsége egy versenyt is elindított, amely során azt mérték fel, hogy az emberek mennyire hasonlítanak Chaplinre. Egyszer maga Chaplin is titokban részt vett a versenyen, viszont csak a dobogó harmadik helyét sikerült elfoglalnia.

  1. A csavargó
    Egy 1915-ös filmből származik a karakter, amelynek köszönhetően a mai napig mindenkinek ez a kép él a fejében Chaplinről: hatalmas cipő, eltúlzott méretű fekete öltöny, kefe bajusz, fekete kalap és egy sétapálca. A csavargó egy bohém, a nagyvilágot járó férfit személyesít meg, aki gyakran furfangosan túljár az emberek eszén, de sosem cselekszik helytelenül, mindig a szívére hallgat.

 

Mindig jusson idő nevetni,
mert ez a lélek legszebb zenéje.

Olvasni, mert ez a bölcsesség alapköve.
Dolgozni, mert ez a siker ára.
Játszani, mert ez az örök ifjúság titka.

Szeretetet adni, mert ez gyógyítja az embert,
azt is, aki adja és azt is, aki kapja.

Egy pillanatnyi mosolyra,
mert ezzel egymás számára
könnyebbé tehetjük az életet…
(Chaplin)

Nézz meg néhányat a rövidfilmjei közül! Sikerül megérteni őket szavak nélkül is? Milyen hangulatot, érzéseket keltenek benned?

https://www.charliechaplin.com/en/films