2020. június 11.
- Idén újjáalakulásának 30. évfordulóját ünnepli a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség. A „nagy” ünnepelt mellett azonban van egy kisebb is: a Cserkész újság.
A nagybetűs Cserkész is 30 évvel ezelőtt indult útjára, 1990. július 5-én, alig pár hónappal a Szövetség megalakulása után. Öt koronába került, amiről akkor még egész más jutott eszünkbe, mint most (már amelyikünk élt egyáltalán akkoriban).
Hogy mi kell ahhoz, hogy egy nyomtatott újság három évtizeden keresztül fennmaradjon? Mondhatnánk, hogy pénz, szerzők és szerkesztők, és maguk az olvasók. Én azonban inkább másra hegyezném ezt most ki: az akaratra. Mert a Cserkész kiadását talán sosem fedezték az előfizetések, és mégis megjelent akkor is, amikor a Szövetség anyagi helyzete inkább ennek az ellenkezőjét indokolta volna. A Cserkész megjelent akkor is, amikor a főszerkesztő szinte egyedül gereblyézte össze a lapba szánt beszámolókat. És, hogy ne szépítsük a dolgot, a Cserkész megjelent akkor is, amikor az olvasók helyett a lap csak a cserkészotthonok félreeső polcáig jutott.
Az akarat, a cserkészvezetők mindenkori többségének közös akarata az, ami miatt a Cserkész 30. évfolyamának egyik számát tarthatod most a kezedben. Mert mindig voltak vezetők, akik célokat tűztek ki az újságnak, és ezeket a célokat tűzön-vízen keresztülvitték. Előteremtették a szükséges anyagiakat, annyi önkéntessel és annyi órát írtak és szerkesztettek, amennyit kellett. És ott voltak az őrsi gyűlés elején vagy végén, hogy a polcról levéve a fiatalok, a közönség kezébe adják az újságot.
Kedves cserkészvezetők! A Cserkész mindig is olyan volt, amilyenné mi formáltuk olvasóként, szerzőként vagy támogatóként. Formáljuk hát továbbra is, és legyünk rá büszkék! Mert van mire büszkének lennünk.