Az igazat, a teljes igazat és csakis az igazat

Gyakran hallhattuk gyerekkorunkban, hogy hazudni nem szép dolog, mindig a színtiszta igazat kell mondani. A filozófia ezt deontológiának, azaz kötelességtannak nevezi. Legfontosabb képviselője korunk egyik legismertebb filozófusa, Immanuel Kant volt. Kant a filozófia problémáit 3 kérdésben foglalta össze:

1. Mit lehet tudnom?

2. Mit kell tennem?

3. Mit szabad remélnem?

Összességében mindhárom egy központi kérdésre irányul: Mi az ember? Eszerint döntéseink nagyban befolyásolják azt, hogy milyen emberek is vagyunk valójában. A 18. századi német filozófus szerint „csakis olyan alapelvvel összhangban cselekedjünk, amelyet egyetemes törvénynek is elfogadnánk". Tehát, ha valamit általánosságban helytelennek tartunk, az helytelen is. Például, ha én úgy tartom, hogy rossz dolog, ha valaki kibeszéli a másikat a háta mögött, akkor én sem fogok így tenni sem a barátommal, sem az ellenségemmel.

Erkölcsi kötelességünk-e az igazmondás?

Erre csak akkor találhatunk választ, ha úgynevezett konzekvencialista megközelítésből kiindulva is megvizsgáljuk a kérdést. Ennek alapja, hogy a következményei alapján ítéljük meg a tett helyességét. E kérdéssel először Jeremy Bentham foglalkozott. Ő aszerint vizsgálta a tetteket, hogy mennyi kárt vagy boldogságot okoz egy cselekedet. Bentham nevéhez köthető továbbá az utilitarizmus is, amely szerint a hasznosság és az érdek a jó élet és életvitel alapjai. Tehát fel kell mérnünk az esetünk összes lehetséges hatását magunkra és környezetünkre, majd az alapján dönteni, hogy mennyi jót vagy rosszat okozunk vele ugyanúgy rövid, mint hosszú távon.

Ha például meghalljuk, hogy egy barátunkat kibeszélik a háta mögött, el kell gondolkodnunk arról, hogy az ő érdekeit tartjuk-e szem előtt, ha elmondjuk neki, vagy hagyjuk, hogy hazugságban éljen tovább, esetleg kegyes hazugsághoz folyamodunk.

Itt már fontos tényezővé válik a szándék és motiváció. A filozófiának ezen ága az úgynevezett erényetika. Ez abban tér el Bentham filozófiájától, hogy nem a cselekvés, hanem a cselekvő erényességét vizsgálja. Így a végkifejlet helyessége helyett a döntés mögött álló okokat, szándékokat vesszük figyelembe.

Összességében véve, ha valamit őszinte meggyőződéssel teszünk, akkor erkölcsösen cselekszünk még akkor is, ha a végkimenetele rossz lesz, vagy hazudnunk is kell. Erkölcsösségünket csupán az jelzi, hogy megszenvedünk-e a döntéssel vagy sem.

Az olvasottak alapján próbáljatok minél előnyösebb megoldást találni a következő problémákra:

1. Az egyik őrstagom nagyon szeretne eljönni egy akcióra, és engem bízott meg a szülei meggyőzésével. Ők viszont sehogy sem engedik el. Mit mondok a gyereknek?

2. Kiscserkész őrsömmel egy mesét próbálunk megeleveníteni, az egyikük azonban már nem hiszi el, hogy én vagyok Hófehérke. Mit mondok neki?

3. Észrevettem, hogy vezetőink inkább hazudnak az egyik őrsvezetőnek az elfoglaltságukról, hogy ne kelljen segíteniük neki az eleven gyerekekkel. Mit teszek?

Ha a valós életben nem is találkozol ezekkel a problémákkal, elméleti szinten még érdekes lehet eljátszani a gondolattal, felkészülni, mit is tennél ilyen helyzetben. De akár egy vezetői összejövetelen is jó beszélgetésindító lehet egy-egy téma. Minél többen gondolkoztok el rajtuk, annál jobb. Észrevehetitek, hogy számotokra néhány „megoldás” evidensnek tűnhet, más viszont ellenkező álláspontot képviselhet. Miért lehet ez?

Forrás: simplycharly.com