Bemutatkozik: Andruskó Gyuszi atya

Dékány Barbara | 2019. október 2.
Gyuszi atya szövetségünk lelki vezetője. A hagyományos értelemben már nem aktív cserkész, de ez nem akadályozza meg abban, hogy a fiatalokat összefogja és a hit útjára terelje.

Mit szerettél gyerekként a cserkészetben? És mit nem?
Az tetszett, hogy közösségben voltunk, hogy a cserkészet összefogta a hasonló gondolkodású fiatalokat, hogy voltak példaképeink. Ami nem tetszett, hogy bennünk volt a félelem, hogy milyen kihívásokkal fogunk szembe nézni, féltünk az újtól. Meg persze a próbáktól is tartottunk, hogy átmegyünk-e, megfelelünk-e az elvárásoknak. Ezt egy kicsit felesleges stressznek érzem ma már.

 

,,A lelki vezető egy olyan cserkész, akit azzal bíztak meg, hogy vigyázzon a cserkészeire és vezesse őket a Jóistenhez. Sok minden elmondható a lelki vezető feladatairól, de úgy gondolom, ennél jobb megfogalmazás nem kell.‘‘

 

Andruskó
(Andruskó Gyuszi atya)

Mit teszel annak érdekében, hogy közelebb vidd a fiatalokhoz a vallást, a hitet?
Elsősorban velük, közöttük kell lenni. Úgy látom, általában az a gond, hogy a fiatalokban sok kérdés van, szeretnének is nyitni a Jóisten felé, de nem merik megkérdezni, félnek, hogy kinevetik, nem értik meg őket.
Fontos, hogy érezzék, hogy van, aki közel áll hozzájuk, hogy van, akiben megbízhatnak. Aki segíti, nem letolja őket, és így kialakíthatunk egy Isten-kapcsolatot is.
Nagy utat tettél meg, mire elhatároztad, hogy a papi hivatást választod. A csillagászat érdekelt, asztrofizikus szerettem volna lenni, de a tudományoktól átfordultam a lelki világba. Főiskolás éveim alatt döntöttem így, nem voltam elejétől fogva elhatározva erre a hivatásra, évekig érett bennem. Ifjúsági közösségekbe jártam, lelki gyakorlatokra, és az egyik ilyen alkalom után megfogalmazódott bennem, hogy mi lenne, ha a papi pályát választanám.‘‘

 

Aki ismer téged, tudja, hogy egy elég extrovertált, kifelé forduló vagy, könnyen megnyílsz az embereknek, a hit mégis inkább az elcsendesülésről szól. Hogy tudod a kettőt összeegyeztetni?

Nem voltam mindig ilyen extrovertált, tehát, a gimiben mindenki úgy ismert, hogy ‘a fiú, aki keveset beszél‘. Aztán jött egy változás az életemben, amikor megnyíltam. Bevallom, néha nehéz összeegyeztetni a kettőt. Értékesek számomra a reggeli pillanatok a táborokban is, a reggeli csend az a pillanat, amikor az ember tud az Istennel találkozni, ott tudok lelkileg feltöltődni, az energiát a naphoz magamba szívni, hogy aztán tudjak magamból adni valamit.

 

Volt már, hogy meginogtál a hitedben?
Amikor az ember fejlődésen megy át, mindig vannak válsághelyzetek. Így volt ez a lelki életemben is. Többször is megkérdeztem magamtól, van-e ennek értelme, nem lenne-e könnyebb vagy egyszerűbb út? Ilyenkor megálltam, megtorpantam, de hála Istennek, mindig volt fentről is egy biztatás, hogy tartsak ki, és jobb lesz.

 

Mit üzennél annak, aki szintén hasonló helyzetben van?
Azt üzenném, hogy ne hamarkodja el a döntést, az Úr Jézus sem egy nap alatt váltotta meg a világot. A mi életünkben is a jó döntésekhez idő kell. Találjon egy jó barátot, akivel ezt meg tudja beszélni, akiben megbízik. És persze az ima is segít.

 

Cserkészként gyakran megesik, hogy nem a templomban tartod a szentmisét. Mi volt a legjobb ebből fakadó élményed?
A legszebb élményem az ŐV táborban a reggeli mise volt, amikor kelt fel a nap. Azokra a pillanatokra ma is emlékszem: a sötétből átmentünk a világosságba, és a mise is hasonló lelkületben telt.
Ez nagy lelki erőt adott, szívesen visszaemlékezek rá. A legextrémebb misehelyünk pedig egy autóbuszban volt. Volt egy kis oltárunk, és miközben ment a busz, mi miséztünk valahol Szlovéniában.

 

Az interneten gyakran botlok keresztény mémekbe. Ezekről mi a véleményed?
Úgy gondolom, a humornak vannak határai, amíg egészséges kereteken belül mozog, amíg nem a másik megalázásáról szól, addig biztosan jó. (Elárulta, hogy ő is bekövette az oldalt Instagramon).

 

Van kedvenc részed a Bibliából?
A kedvenc könyvem a Bölcsesség könyve, nagyon sok tipp van benne arról, hogyan is lehetne az életünket jobban berendezni. A kedvenc idézetem pedig Szent Máté utolsó mondata: „Veletek vagyok minden nap, a világ végéig.” Ez a papi mottóm is.
kármikor úgy érzem, hogy el vagyok veszve, ez a mondat eszembe juttatja, hogy nincs olyan nap, amikor a Jóisten nincs mellettünk és nem segít.

 

Ha megalkothatnál egy törvényt, amit mindenkinek be kellene tartania, mi lenne az?
Minden nap gondolj a halálodra! Ezt nem egy morbid viccnek szánom, hanem úgy értem, gondoljunk arra, hogy ha több napunk már nem lenne, mit csinálnánk másképp, mit sűrítenénk még bele a napunkba.

 

Útmutató:
Merjetek kérdezni a Jóistentől! Legyen sok kérdésetek, és biztos kaptok választ.