Elfeledett néphagyományok

Kasnyík Klaudia | 2018. szeptember 16.
Lassan feledésbe merülő néphagyományaink többsége egyes egyházi ünnepekhez köthető. Elsősorban mindenki kedvenc ünnepét, a karácsonyt megelőző, mára már alig ismert népszokásokat járunk körül a következőkben.

December 13-ához több hagyomány kapcsolódik. Luca napja dologtiltó ünnep, amely megtiltotta az asszonyoknak, lányoknak, hogy dolgozzanak. Luca napján semmit sem volt szabad kölcsönadni a házból, hiszen az a hiedelem szerint a boszorkányok kezére került volna, és rontást hozott volna a házra. A Luca-járás a Csallóközben feltételezhetően az 1800-as évek elején alakult ki. Luca alakját megformáló, kezdetben férfit, később nőt fehér ruhába öltöztették, arcát fehérre festették, kezére fehér kesztyűt húztak. A Lucának nem volt szabad megszólalnia, nehogy megtörje a varázslatot és felismerjék. Kezében tollseprű (néhol meszelő) volt, így ment be a házba és körbesöpörte, meszelte a házat. A család tagjait is körülmeszelte, ezzel űzte ki a betegséget, bajt belőlük. 

Lucázás.jpg
(freepik.com)

Luca napjához kötődő, talán legismertebb hagyomány a Luca széke, amely Luca napjától karácsony estéig készült, minden nap csak egy kicsit dolgoztak a széken, innen a mondás, hogy lassan készül, mint a Luca széke. 

Általában kilenc féle fából és szögek használata nélkül állították össze. A néphagyomány szerint, aki karácsonykor az éjféli misén rááll a székre, meglátja a boszorkányokat.

 

A farsang a karácsonyi ünnepkört lezáró, a tavasz érkezését beharangozó időszak, ez a bálok és lakodalmak időszaka. Leginkább a farsang végéhez kötődnek a különféle álarcos szokások. Ezek lényege, hogy jelmezekben (medvének, lónak, kecskének öltözve, a nők férfi-, a férfiak női ruhát öltve) felvonulnak a település utcáján, termékenységvarázsló praktikákat űzve (hamuval szórták és bekormozták a járókelőket, mókázásukba számtalan pajzán elemet kevertek, tojást gyűjtöttek stb.), vidáman bolondozva temetve a farsangot. Ezek főleg Dél-Szlovákia nyugati részére voltak jellemzők, a keleti részeken sokkal gyakoribbak voltak a farsangi köszöntők. A maskarázás vagy dőrejárás farsangvégi szokás, amelyben megjelennek lakodalmi ill. disznótorral kapcsolatos elemek is, ez a szokás a felső-csallóközi településekre jellemzők leginkább.

A húsvétot megelőző héthez is rengeteg szokás kapcsolódik, amelyeket már csak néhány településen őriznek. 

 

A villőzés egy mára már majdnem feledésbe merült, a Zoboraljára jellemző népszokás. Virágvasárnapon a lányok kisebb, nagyobb csoportokban járták a falu házait, hogy énekeikkel és mondókáikkal köszöntsék a tavaszt, áldást és bőséget kívánjanak a házak lakóinak. A villőzők feldíszített villőnek nevezett fűzfaágakkal üdvözölték a frissen beköszöntött tavaszt. A villőzőket szívesen fogadták a házaknál. Általában a lányokat ajándékkal várták, édességgel vagy hímestojással.

 

kiszehajtás
(freepik.com)

A kiszehajtás szintén a virágvasárnaphoz köthető népszokás.  

A lányok egy szalmabábut, amit kiszének, kiszinek, kiszőcének, kiszicének, kicének, kicicének, kicevicének, banyának vagy villőnek neveztek menyecskeruhába öltöztettek. 

Az egyik lány felkapta a felöltöztetett kiszét, majd a lányok együtt elindultak és énekszóval végig vitték a falun egészen a faluhoz közeli patakhoz vagy tűzbe dobták. A pataknál levetkőztették a kiszét, a szalmabábot darabjaira szedték, és a szalmacsomókat a vízbe dobták. Akinek a szalmacsomója a legmesszebbre úszott, az a hiedelem szerint még abban az évben férjhez ment, akié pedig a part felé úszott, teherbe esett. A kiszével együtt elűzték a faluból a „dögöt”, vagyis a betegséget és a rosszat.

Hagyományaink és szokásaink mind kultúránk részei, amelyek ismerése és ápolása méltó módja a múltunkra való emlékezésnek. Válasszatok az őrssel közösen egy népszokást, amit az idei cserkészévben felelevenítetek. Játsszátok el, hogyan is működött egykoron, vonjátok be a csapat többi őrsét is, készítsétek el közösen a kellékeket. Akár előadással is készülhettek, amit bemutathattok a szüleiteknek. A nagyszülők is biztos örömmel veszik majd, ha megelevenedik előttük egy-egy régi szokás. Bátran kérjetek segítséget tőlük, hogy még hitelesebb legyen a parádé.

 

Forrás

https://felvidek.ma/2017/12/lucia-napja-a-dologtilto-unnep/
http://adatbank.sk/lexikon/farsangi-szokasok/
http://adatbank.sk/lexikon/maskarazas/
https://felvidek.ma/2016/03/hagyomanyaink-nyoman-kiszehajtas/
https://felvidek.ma/2017/04/regi-magyar-nepszokas-a-varosban/